Sport

Fociban és új sportágában is magyar bajnok Hahn Árpád a háza padlásán golfozik

Szabó Sándor

Létrehozva: 2020.04.03.

Hahn Árpád egyedüli az országban, aki két „labdás” sportágban egyaránt magyar bajnok, mégpedig futballban és golfsportban.

Alapvetően a regényes nevű budapesti St. Lőrinc Golf Club edzője Hahn Árpád, aki az 1993/1994-es idényben bajnoki aranyérmet szerzett a Csank János féle legendás váci focicsapattal, 2008-ban pedig profi golf bajnoki cím került a tarsolyába.

– Afféle óraadó vándoredző vagyok, négy-öt pályán oktatok – mesélte a Borsnak az 55 éves, ötszörös magyar futballválogatott játékos. –­ Mivel a vírus miatt a személyi kontakt veszélyes, a tréningek levezetése szünetel, hiszen ezt a sportágat online tanítani képtelenség, nem modellezhető az elütött golflabda röppályája.

Hahn kiemelte, életkora miatt jobb is, ha mostanság odahaza tartózkodik. Amúgy Telkiben él, és 35 éves korában vett először golfütőt a kezébe.

– Mivel jobbára a nyári időszakban képezhetek pénztartalékot, vállalkozóként pillanatnyilag nincs anyagi gondom. A felkészülésem folyamatos, mert a házam padlásán pályát építettem, ott is gyakorolok. Körülbelül négy méterről ütöm meg a golflabdát egy fehér vászonra, ezt radarkamera rögzíti, és a kapott adatok alapján tudom módosítani a mozdulatsoromat – tette hozzá Hahn, aki azt tervezi, ha túljutunk a járványon, akkor csehországi szenior profi golfviadalokon indul majd.

Az MTK, a Vác és a Honvéd egykori kiváló védőjátékosának fia, a 30 esztendős Roland szintén ismert golfversenyző, amit bizonyít az is, hogy Magyarország ifjúsági golfválogatottjának ő a szövetségi kapitánya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja