99 éves korában kapta meg diplomáját az idős nő. A főiskola külön rendezvényen adta át neki az őt megillető papírt. Végül az igazgató segítette hozzá, hogy beteljesíthesse vágyait.
Két tanulója úgy mutatta ki ellenszenvét tanárnőjével szemben, hogy patkánymérget tettek italába. Csoda, hogy a nő életben van, a gyerekekre azonban súlyos büntetés vár.
Semmit sem tanult a védekezés nélküli szexről – ezt állítja az a tinédzser, akit HIV-fertőzéssel diagnosztizáltak. Luke Alexander szerint ha elmondták volna a veszélyeket, akkor nem fertőződött volna meg.
A Barátok közt Szentmihályi Zsófiját tizenkét éve naponta láthatjuk a képernyőn. Szó szerint a nézők szeme előtt nőtt fel. Sorozatunkból kiderül, a 29 esztendős szépség és karakterének temperamentuma nagyon hasonló.
Idén is eljött az iskolaválasztás időszaka. A leendő nebulók elkezdhetnek készülni első iskolás évükre, emellett pedig szakemberek felmérik a lurkó iskolaérettségét.
Meggyógyult az a 17 éves fiú, aki életveszélyes fő-ütőér-repedést kapott, amikor januárban iskolájának harmadik emeletéről lezuhant. Amint arról a Bors beszámolt, S. Krisztián a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola körfolyosójáról...
Rettenetes jelent játszódott le egy amerikai általános iskolában, tanítás után. Egy 10 éves kislány nemi erőszak áldozata lett, amit egy nála fiatalabb fiú követett el.
Hatalmas felháborodást okozott egy amerikai suliban, hogy ismeretlen tettes használt óvszereket aggatott az intézmény kilincseire. Szerencsére a rendőrség hamar elfogta a kéjelgő férfit.
A zsaruk vették őrizetbe azt az amerikai, iskolai nővért, aki ellopta a diákoktól a receptre felírt gyógyszereiket. A szülők buktatták le a az asszonyt
Már kisiskolásként is folyton arról beszélt: egyszer gazdag és világhírű lesz. Conchita Wurst gyerekkori barátnője olykor a ruháival is kisegítette az Eurovíziós Dalfesztivál győztesét.
Karcolásokkal megúszta a kilencméteres zuhanást az a 11 éves fiú, aki hétfőn szegedi lakásuk 3. emeletéről az utcára ugrott. Iskolába sietett, mert verseny volt, az ajtó pedig nem nyílt.
Az iskolaigazgató és kolléganője rossz helyen, és ráadásul túl hevesen szexeltek egy walesi iskolában. Egy Facebookon terjedő amatőr videó buktatta le őket.
Fura vége lett egy érettségizők által szervezett „bolondnapnak” egy hamburgi gimnáziumban. 45 diákot kellett az orvosoknak ellátniuk állítólagos mérgezési tünetek miatt, közülük 32-en kórházba is kerültek, de csak négyüket fogták bent éjszakára.
Több forrás juthat az iskolagyümölcs-programra, köszönhetően az Európai Uniónak: az idei tanévben adott 90 millió euró helyett szeptembertől már 150 millió euróból biztosíthatják az iskolák a nebulók gyümölcsellátását.
Jótékony célból borotválta kopaszra fejét egy brit tinédzser, figyelemfelhívó tettéért mégis nagy árat fizetett. Az iskola ugyanis a legkevésbé sem örült az akciónak.
Az iskola csinos jogásznőjével keveredett intim viszonyba egy 18 éves diák. Nem érti, miért rúgták ki emiatt a nőt, szerinte ő elég felnőtt volt ahhoz, hogy eldöntse, akar-e szexelni vele.
Felfoghatatlan tragédia történt egy 12 éves skót kislánnyal: miközben épp tornaórára öltözött át az iskolában, ráomlott az öltöző fala, és szörnyethalt. A diákok állítják: már korábban panaszkodtak az ingatag, instabil falrészre.
Már nemcsak sztárszülők ügye a menzaügy. Mint a Bors beszámolt róla, Jaksity Kata és Bodrogi Ádám – Bodrogi Gyula fia – is szóvá tette: ehetetlen a Sodexo által szállított törökbálinti iskolai menza, s volt, aki inkább Hajdú Péter...
Vietnámban az áradások miatt sok helyütt szinte lehetetlenség eljutni bárhova, így az iskolába is. A mondás viszont úgy tartja: nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Az eltökélt szülő ezt egy zacskóval bizonyítja be.
Jóval több mint egy mázsát nyom Nagy-Britannia legkövérebb gyereke. A fiú nincs egyedül az extrém súlyával a szigetországban: több százan vannak még, akik hasonlóképpen elhízottak. A szakemberek szerint a szülők is hibásak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.