Tudtad, hogy menő is lehet az 50 óra közösségi meló!?

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 27. 12:00
A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület egy olyan modellprogramot dolgozott ki az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére, mely során a diákoknak izgalmas, informatív és valódi tapasztalatot nyújtó gyakorlati helyeken nyílik lehetősége a munka elvégzésére.

A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület egy olyan modellprogramot dolgozott ki az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére, mely során a diákoknak izgalmas, informatív és valódi tapasztalatot nyújtó gyakorlati helyeken nyílik lehetősége a munka elvégzésére.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi bizonyítványmegszerzéséhez ötven óra közösségi munka teljesítése szükséges, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. A fiatalok számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket.

munkahelykeresés

„Célunk, hogy a résztvevő fiatalokat a kompetenciáiknak leginkább megfelelő helyre irányítsuk, illetve, szükség esetén szakmai és személyes támogatást nyújtsunk számukra. Amikor a nyári szünet előtt elindítottuk a programunkat, még mi sem gondoltuk, hogy ez valójában ilyen sok lehetőséget rejt. Eddig több mint 120 fiatal kezdte meg a munkát és közel 50 intézménnyel kötöttünk együttműködési megállapodást. Továbbra is várjuk a fiatalok, valamint a közoktatási intézmények jelentkezését. A diákok még egy kisfilmet is készítenek, amin a kortársaknak fogják bebizonyítani, hogy milyen izgalmas programokon lehet részt venni a közösségi szolgálat ideje alatt” – monda el Varga Norman, aNemzeti Ifjúságvédő & Tehetségkutató Egyesület elnöke.

Választható programokról itt tájékozódhatsz:http://vitalistab.hu/iksz

A jelentkezés itt található:http://vitalistab.hu/jelentkezes

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.