Nincsenek szavak arra a borzalomra, amit egy kisfiúnak és egy fiatal lánynak kellett átélnie Derecskén. A féltékeny férfi fia előtt erőszakolta és ölte meg volt élettársát.
Nem mintha azt gondolnánk, hogy bárkinek is ilyen vágyai lennének... Ellenben, ha gyermeke túlságosan kisimult, ezzel a játékkal egy időre biztosan gondoskodhat arról, hogy ne így legyen.
D. Tamás védelmére kelt a pultoslánynak, akinek a fenekét fogdosta egy vendég. A nála jóval fiatalabb molesztáló kegyetlenül összeverte Tamást: a férfi elvesztette a bal szemét a harcban.
Már csaknem hatezer fontot, azaz mintegy 2,5 millió forintot költött Halloween-dekorációkra a Londonban élő Jamie Willmore, de úgy érzi, még mindig nem eleget.
A nő nem tudott aludni a szomszéd kisfiú hangoskodása miatt, ezért úgy döntött, hogy maga gondoskodni a nyugodt pihenéséről. Tettéért hosszú időre börtönbe kerülhet.
Az 58 éves lakitelki férfi horrorházában elevenedett meg Hitchcock Psycho című krimije. Gyula azt a látszatot keltette: anyja még életben van. Így felvehette a nő nyugdíját.
És ez még csak egy enyhébb cím azokból a létező elektronikus könyvekből, amik az Amazon rendszerében bárki számára elérhetőek. Figyelem, szókimondó szövegek, csak felnőtt olvasóknak!
A 36 éves Heidi Faulkner gyakorlatilag egész életét a plasztikai műtéteknek szentelte, aztán olyan feneket kapott cserébe, amibe mintha egy cápa harapott volna.
Szörnyű baleset kavarta fel az amerikai kisváros lakóit. Egy részeg férfi július 4-én úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz a feje tetejéről fellőni egy tűzijátékot. A robbanás után azonnal szörnyethalt.
Minden véget ér egyszer, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyet. Ezeknek a nőknek az exei valószínűleg egy életre átkozzák a pillanatot, amikor összeismerkedtek egykori barátnőjükkel.
Hihetetlen: kisgyerekek zsaroltak, fenyegettek, ütöttek, sőt erőszakoltak meg kisgyerekeket – egy napköziotthonban! A borzalmak a 3-6 éves kölykök között állítólag hónapokon át mentek úgy, hogy az intézményben dolgozók nem akartak róluk...
A tizenhat éves lány állítólag tagja volt egy tolvajbandának, akik megtámadtak egy idős taxist, ezért kellett a tömeg haragjának áldozatul esnie. Borzalmasan felkavaró videó egy nyilvános lincselésről, csak erős idegzetűeknek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.