Horrormánia: Szabolcs kannából csinált Hannibal Lecter-maszkot – képek

Horrormánia: Szabolcs kannából csinált Hannibal Lecter-maszkot – képek

Hannibal Lecter
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 16. 13:00
Fr. Zs.

Gyerekkora óta a horrorfilmek megszállottja Csontos Szabolcs, becenevén Valek. A hobbija is ehhez a szerelemhez kötődik, ugyanis horror témájú fotókat valamint horrorfilmekhez kötehtő emblematikus tárgyakat készít.

– A képeken nagyon sokat szoktam dolgozni, például egy sebhelyet régebben üveggittel oldottam meg, ami elég macerás – mondja Valek. – Manapság már elérhetőek a filmes maszkmesterek által használt anyagok, így könnyebb az én munkám is. Az ötletek csak részben filmekből származnak, olykor saját témákat is kitalálok.

Ami a tárgyakat illeti: több filmből készített már kellékeket. A Fűrész című mozi egyik jellemző csapdáját egy teljes hónapig csinálta, mire elérte, hogy teljesen olyan legyen, mint a filmbeli.

– A kilenckilós csapdát sokan felpróbálták, de a titok, hogy nem működik. Persze szándékosan. Egy másik kedvencem A bárányok hallgatnak című filmből dr. Hannibal Lecter maszkja. Egyébként egy sima locsolókannából készítettem – vallja be Szabolcs.

Hobbija finoman szólva fura, az emberek olykor így is néznek rá. 

– Néha nehéz megértetni, miről is szól ez. A hozzám hasonló beállítottságúakat sokszor őrültnek, veszélyesnek gondolják. Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Ez egy egyszerű rajongás a műfaj iránt, se több, se kevesebb. Elég sokszor előfordul, hogy elkerülnek emiatt, s az is megesik, hogy valakivel jóban vagyok, de azért nyilvánosan nem vállalja az ismeretségünket. Holott soha senkit nem tudnék bántani, még ká­ros szenvedélyem sincs. Szeretem az állatokat, olyannyira, hogy vegetáriánus va­gyok – szögezte le.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.