Gyomorforgató indokkal tartotta állatként, ketrecben gyerekeit az anya

Gyomorforgató indokkal tartotta állatként, ketrecben gyerekeit az anya

ketrec
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 15. 21:00
<p>Elképesztő körülmények közt élt az öt kisgyermek anyjukkal. </p>
Bors

Noha az előzetes meghallgatáson igyekezett igazolni tetteit, aligha lesz bíróság, ahol ne nézzenek elítélően a 38 éves asszonyra. Csak találgatni lehet ugyanis, hogy Malista Ness-Hopkins kisgyermekei meddig éltek borzalmas, emberhez méltatlan körülmények közt, mielőtt a szociális munkások egy látogatást követően július végén kiemelték őket virginiai otthonukból.

A rendőrséget riadóztató szociális munkás, Kate Bonniwell a múlt pénteki előzetes meghallgatáson megrázó részletekről számolt be. Amikor megérkezett, Ness-Hopkins két- és hároméves gyermekeit házilag eszkábált ketrecekbe zárva találta. A kisebbik gyermeket - aki folyamatosan sziszegett rá és más állati hangokat adott ki - egy elektromos csavarhúzó segítségével is csak 23 perc alatt tudta kiszabadítani. A ház egy másik szobájában aludt két másik (öt- és hatéves) gyermek földre ledobott matracokon, mindenféle ágynemű nélkül - még egy lepedővel sem voltak leterítve a viseltes matracok. A lakásban volt Ness-Hopkins egyéves gyermeke is.

A házban átható bűz terjengett - nem véletlenül: mindenütt szemét, törött üvegek és ételmaradékok voltak, a helyiségeket ellepték a bolhák. A vécében sötét színű víz állt, míg a mosdó és a fürdőkád mosogatatlan edényekkel és maradékokkal volt tele.

Az asszony a bíróságnak egészen elképesztő módon indokolta meg tettét. Azzal védekezett, hogy egyszerűen túlterhelt volt, ezért néha bezárta egy-egy gyermekét, ha nem tudott rájuk felügyelni. Ügyvédje, Tucker Watson hangsúlyozta, hogy Ness-Hopkins szeretett volna elköltözni, valamint azt is elmondta: “nincs bizonyíték arra, hogy az állapotok közvetlenül veszélyeztették volna a gyerekeket” - Croxton Gordon bíró azonban egész másképp látta a szituációt. Kiemelte: az a helyzet, amit a hatóságok tapasztaltak a helyszínen, nem egyetlen éjszaka leforgása alatt alakult ki - írja a Delmarva Now oldala.

Malista Ness-Hopkins ellen ötrendbeli gyermekbántalmazás és elhanyagolás a vád, és az eddigi beszámolók alapján nem valószínű, hogy megússza az ügyet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.