<p>Három hete nyomtalanul eltűnt egy fiatal, terhessége kilencedik hónapjában járó lány. Most derült csak ki: nem csak kivégezték, de születendő gyermekét is kivágták belőle. A tettesek azonban még ennyivel sem elégedtek meg.</p>
Sokkoló részletek derültek ki a várpalotai kettős gyilkosságról. Az anyának és kisfiának azért kellett meghalnia, mert B. Zsolt nem tudta tolerálni az egymás iránt érzett szeretetüket.
Arkady Zverov bestiális kegyetlenséggel gyilkolta meg a 21 éves Alexander Popovichot, majd mikrohullámú sütőben főzte meg az áldozata levágott fejét, hogy megkóstolja, milyen íze van az emberi agynak.
<p>Még mielőtt ölt volna, társai körében már a „Gyilkos” gúnynevet viselte P. János. Aztán egy mindenféle emberi normát nélkülöző tettel igazolta: bármire képes, semmi sem szent számára. </p>
<p>A brazil tinédzser bevallotta, hogy ötéves kisöccsét előbb megölte, majd brutális módon megcsonkította, ezután levágta a halott kisfiú péniszét, amit aztán megevett. A rendőrség szerint fekete mágiáról lehet szó, ugyanis az ötéves...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.