A napokban ítélték el azt a perverz párost, akik nem elég, hogy különös kegyetlenséggel végezték ki fiatal lakótársukat, de előtte egy gyermekjátékon gyakoroltak véres tettükre.

A győrszentiváni kutyatenyésztőt kétszer érte csalódás: elsőként akkor, amikor kiderült, hogy jó cimborája meglopta őt. Másodszorra pedig, amikor megtudta: a barát gyilkolt is.

Marta Herdát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Írországban O. Csaba meggyilkolásáért. Most viszont szeretné, ha ügyét újratárgyalnák. Sőt, óvadék fejében akár szabadlábon is védekezhetne.

Bár szabadon engedték, még nem nyugodhat meg N. János, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy megölte és ledarálta feleségét. Az áldozat édesapja új eljárásban bízik, amely pótolja a bizonyítás hiányosságait.
Vádat emeltek egy 22 éves nő ellen, aki – főképp kínai ügyfélkör számára – fiatal lányokat futtatott prostituáltként. A Bors információi szerint a 2015-ben meggyilkolt Nancy is neki dolgozott.

A Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte S. Attilát, aki beismerte, hogy 2003-ban meggyilkolt egy 22 éves lányt, Tompa Esztert. A férfi ugyanabban a ruhában cammogott a rabláncon, amelyben szerdán hajnalban elfogták.

14 évig őrizte szörnyű titkát S. Attila, a családapa, aki 2003-ban brutális kegyetlenséggel végzett egy 22 éves lánnyal, Tompa Eszterrel. A férfi már a gyilkosság idején is családjával élt, lánya akkor még csak néhány éves volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.