Külön folytatja Galambos Dorina és Pély Barna. Pély Barna közleményt juttatott el a 24.hu-nak, amiből kiderül, hogy az énekes és felesége, Galambos Dorina úgy döntöttek, elválnak.
„Pély Barna és Galambos Dorina 4 év házasság után közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak. Tisztelik és szeretik egymást, de már csak barátokként. Ahogy eddig, magánéletükről továbbra sem szeretnének nyilatkozni. Mindketten a karrierjükre koncentrálnak. Dorina Mrs Columbo és River of Lust nevű formációival dolgozik. Barna pedig megkezdte ősszel megjelenő szóló nagylemezének munkálatait, és szólókoncertjeivel járja Magyarországot, illetve a világ különböző országait. Nemrég tért haza közel két hónapig tartó turnéjáról. Koncertezett például: Jakartában, Balin, Almatyban, Taskentben, Rómában, Milánóban, Madridban, és Münchenben is.”
Pély Barna és Galambos Dorina 2013 nyarán, tízévnyi együttjárás után házasodtak össze, idén lett volna ötödik házassági évfordulójuk. A páros még a Megasztár első szériájának ideje alatt, 2003-ban jött össze. Pély Barna a műsor egyik zsűritagja volt, Galambos Dorina pedig az egyik versenyző, emiatt később sokan támadták őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.