Rejtélyes körülmények között nyoma veszett az istvándi betlehemből a kis Jézusnak. A polgármester ötezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. A nyomok három kamasz lányhoz vezettek.
A hatodik osztályos szegedi diák a testnevelés óra alatt az udvaron cigarettázott. Amikor a tanárnő el akarta venni tőle a cigit, a fiú füstöt a tanárnő arcába fújta.
Cigarettát helyeznek a kerületiek Horn Gyula angyalföldi szobrának ujjai közé. A volt kormányfő erős dohányos volt, a füstölés a védjegyévé vált. Az önkormányzat viszont dohánymentes szobrot rendelt meg. Az alkotó egy poénnal oldotta...
Csaknem ötmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy szatmári férfi autójában. Amikor meg akarták állítani, menekülni kezdett.
A Barátok közt Szentmihályi Zsófiját tizenkét éve naponta láthatjuk a képernyőn. Szó szerint a nézők szeme előtt nőtt fel. Sorozatunkból kiderül, a 29 esztendős szépség és karakterének temperamentuma nagyon hasonló.
A sofőr valamilyen benzin alapú anyagot lélegzett be vezetés közben, miközben rágyújtott egy cigire. Miután lángra kapott, ordítva rohant végig az utcán.
Psota Irén már lábadozik szívinfarktusa után. A betegágyán sem hagyta cserben a humora: infúzióját legszívesebben cigarettára cserélné. Orvosai szerint a legjobb gyógyszer számára most a pihenés.
Tíz híján hatvanezer doboz ukrán zárjegyes, csempészett cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy tivadari ingatlanon. Értéke több mint 48 millió forint.
Kétszer is elment rongálni és rabolni egy tarjáni férfi. Az 50 éves T. József 70 doboz cigit vitt el fizetés nélkül, ugyanis azt állította: ezzel kellett fizetni a prostituáltaknak a szolgáltatásaikért.
Betörőt fogott a brit rendőrség, miután a férfi rágyújtott a lakásban, amit állítólag éppen kirabolt. Persze megadta a módját az élvezetnek, beleült a karosszékbe, de arra azonban nem gondolt, a tulajdonos otthon van és felébred a szagra.
Több mint kilencmillió forint értékű csempészcigaretta került elő abból a 45 éves tiszabecsi férfi által vezetett járműből, amit egy vízelvezető árok fékezett meg.
Ardi Rizal kétéves kora óta napi negyven szál cigarettát szívott el, de mostanra sikerült leszoknia a dohányzásról. Csakhogy az egyik függőség helyébe másik lépett, rászokott a silány kosztra.
A dohányzás káros szenvedély, a dunaalmási K. Tamás pedig az átlagdohányosnál is jobban megfizet a pöfékelésért. Késsel szerzett magának cigit, cserébe alighanem súlyos büntetés jár neki.
Egy finn orvoscsoport interaktív formáját válaszotta annak, hogy a dohányzás súlyos következményeit szemléltessék. Riasztó, de a nőknek arcszőrzete is nőhet a cigaretta miatt.
Fiatalkorú fia ellen elkövetett könnyű testi sértés miatt tett feljelentést egy édesanya. Öt hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a 19 éves fiú.
Burjánzik az illegális cigibiznisz egyes vidéki településeken, amióta megnyitottak a trafikok. Egyes diszkóknál a kidobók, kisebb városokban még a pizzafutárok is szállítják a dugidohányt, dobozonként 1300-1500 forintos áron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.