Istvándiban már kora reggel összeszaladt a falu, miután kiderült, hogy a két napja felállított betlehemből eltűnt a kis Jézus. A boltba induló falubeliek már csak a szomorú, gyermek nélküli szent szülőket látták. A polgármester ötezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a megtalálónak, és szólt a rendőrségnek.
– Idén először van a falunak betleheme. A bábukat én magam csináltam. Nem gondoltam, hogy már a második éjszaka megrongálják – magyarázta Kalányos Zoltán.
A darányi körzeti megbízottak nyomban megkezdték a tanúkutatást. Kiderült, hogy a szálak 14 éves lányokhoz vezetnek. Két helybéli kamasz ígéretet tett egy harmadiknak, hogy „leszállítják” a babát a betlehemből, négy szál cigiért cserébe. Pontosabban néhány szál cigarettára való dohányért. Az éj leple alatt elcsenték a kis Jézust a bölcsőből, majd létrejött az üzlet.
Pesten is megfújták...
Ellopták a Parlament előtti betlehemből is Jézust, helyére egy fél pár kesztyűt tettek. A műanyag figurát pótolták, ám ezt a rejtélyes bűntényt – az istvándival ellentétben – nem sikerült még megoldani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.