Aki az Andokban található Yarumal városában születik, annak jó eséllyel az egész élete meg van pecsételve, ugyanis a világon itt a legmagasabb az Alzheimer-kóros betegek aránya.
Egy ötgyermekes anya alighanem minden egyes csontját összetörte már életében legalább egyszer - a szokatlan betegségnek köszönhetően még egy egyszerű csuklás vagy ásítás is sérüléshez vezethet nála.
Nem csak a mérkőzések, versenyek okoztak izgalmat a szurkolóknak: rájuk ijesztettek a kedvencek azzal is, hogy hosszabb, rövidebb időre – betegség, baleset miatt – megváltozott az életük.
December 25-én, 41 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el Vízy Dorka, a Magyar Rádió műsorvezetője. Előfordulhat, hogy félrekezelték betegségét.
Pár év alatt felére esett vissza a táppénzesek száma Magyarországon. Mindez nem a javuló egészségügyet jelzi, a pénzkiesés miatt lett luxus a betegség.
Hangszálgyulladással állt az X-Faktor színpadára a múlt heti adásban, egész héten nem is tudott próbálni Horányi Juli. Ennek ellenére továbbjutott, de betegsége még nem múlt el maradéktalanul.
A 38 éves György Zsolt felesége karjaiban halt meg. A férfi az azbesztózisként hírhedté vált betegség áldozata lett, a kór 25 évig lappangott szervezetében.
Legyőzte a rákbetegséget, és hamarosan újra munkába áll egykori profi ökölvívó világbajnokunk. Ifjabb Balzsay Károly januártól fiatal tehetségekkel foglalkozik.
Megható: átrepülte a fél világot Jono Lancaster, hogy találkozzon a kétesztendős Zackary Waltonnal, mert mindketten ugyanabban a betegségben, a Tacher Collins-szindrómában szenvednek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.