Rohamosan fogynak a táppénzesek Magyarországon

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 20. 04:10
Pár év alatt felére esett vissza a táppénzesek száma Magyarországon. Mindez nem a javuló egészségügyet jelzi, a pénzkiesés miatt lett luxus a betegség.
Bors

Amióta a táppénzt a jövedelem 60 százalékára süllyesztették, drasztikusan csökken a betegállományba vonulók száma. Az emberek inkább betegen is dolgoznak, hiszen féltik az állásukat. Ekkora munkanélküliség mellett talán nem is csoda. Amíg 2005-ben egy átlagos napon 102 ezer ember volt táppénzen, tavaly, ugyanez a szám már 54 ezerre zuhant. A betegségek pedig maradtak...

Pedig akik betegen dolgoznak, az egészségünkkel játszanak. Mindezt a családorvos is megerősíti:
– Ha a beteg nem piheni ki magát, komoly szövődményekhez vezethet. Mindez két-három nap helyett akár két-három hét kiesést is okozhat. Éppen ezért, ha a betegszabadsággal járó keresetkiesés miatt aggódik az ember, érdemes akár a rendes szabadság kárára is otthon maradni és gyógyulni – tanácsolja dr. Bense Tamás.

A munkapszichológus Klein Sándor megérti az aggódókat, de szerinte a betegség inkább csak ok, nem alap az elbocsátásra.

– Főleg azokat fenyegeti a betegség miatti kirúgás, akik rossz kapcsolatban vannak a főnökükkel. Ha ez nem megoldható, célszerű felajánlani, hogy a felépülést követően készséggel vállal túlórát vagy hétvégét. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.