Agydaganattal küzd, háztartást vezet, gyereket nevel, ápolja, gondozza súlyos beteg feleségét. Sándor mégis töretlenül hisz benne, hogy az asszony egyszer újra talpra áll, és minden olyan lesz, mint régen.
Egy nagyszabású svéd felmérés adatai azt mutatják, hogy minél több csokoládét ettek a részt vevő nők, annál kisebb volt a szélütés miatti halálozásuk kockázata.
Kezdetben még mind a 11 vádlott szorgalmasan járt Galambos Lajos közműlopási perének tárgyalására. Mára azonban szinte teljesen egyedül maradt a népszerű trombitás, akinek tegnap reggel folytatták a perét.
ÉLÉNKÍT, CSILLAPÍTJA A FÁJDALMAT, VAGY ÉPP FELÉBRESZTI A SZERVEZET ÖNGYÓGYÍTÓ EREJÉT – A SOKOLDALÚ AROMATERÁPIA ISMÉT RENESZÁNSZÁT ÉLI. ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK A LEGHATÁSOSABB TRÜKKÖKET.
Legyengült immunrendszer, hidegebb nappalok. Ezek kombinációja elég ahhoz, hogy azon kapja magát, hogy egész nap köhög. Az orvosok szerint is meg lehet gyógyulni házi szerekkel.
Ahogy közeledik a hideg, egyre gyakoribbá válnak a megfázásos betegségek, és van, amikor a hétköznapi náthából kellemetlen, fájdalmas fülproblémák is keletkeznek.
A nagybeteg humoristának egyetlenegy emléke maradt az édesapjáról, aki feltételez- hetően egy koncentrációs táborban halt meg a második világháború alatt.
Zente után Levi is elfelejtheti a tolószéket. Szülei hittek a csodában, 31 nap alatt sikerült nekik is összegyűjteni a felfoghatatlan összeget a világ legdrágább gyógyszerére.
Minden olyan frissen diagnosztizált betegnek részesülni kellene étrendi tanácsadásban, akinek kezelésében preventív, vagy gyógyító jelleggel szükség van az étrendi terápiára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.