Celeb

Teljesen megtört! Ezért kellett elhagynia Magyarországot az Exatlon sztárjának – videó

Bors

Létrehozva: 2021.05.27.

Az Exatlon Hungary harmadik évadának egyik legnagyobb közönségkedvence Szabó Franciska. A kemény dzsúdóbajnok a konténeres pályán súlyos sérülést szenvedett, ezért az orvosok nem engedték tovább versenyezni. De nem csak a kiesése törte meg Francit.

Forrás: TV2

Szabó Francit sokkolta, amikor Palik László közölte vele az orvosok döntését: súlyos bokasérülése miatt Exatlonjának vége. A Bajnokok népszerű játékosa nehezen dolgozta fel az ítéletet, mert szerinte esélyes volt a végső győzelemre is. Arról nem beszélve, hogy csapattársai egyértelműen kijelentették, ha Franci nem esik ki, teljesen máshogyan alakul a kékek és pirosak aránya. A nagy küzdőt elszomorítja, hogy így megfogyatkozott a csapata, de ennél sokkal komolyabb problémája is van, ami miatt külföldre utazott gyógyulni.

Én most kint vagyok Mexikóban, egy gyönyörű helyen

– kezdte a TV2-nek készített videóban a judós.

– Szükségem volt arra, hogy egy kicsit kiszakadjak otthonról, ugyanis komolyabb egészségi problémákkal küzdök. Már az Exatlon során észrevehető volt nálam a súlygyarapodás, a kiesésem után annyira sokkolta a szervezetemet a sérülés, meg a sok-sok változás körülöttem, hogy tovább híztam. Ezért döntöttem úgy, hogy kiszakadok onnan, ahol vagyok, és kezelésbe veszem magam, mert ezt lelkiekben nehezen viselem. Ezen nincs mit szégyellni, most itt vagyok egyedül, és csak magammal foglalkozom.

Nagy tervei vannak

Franciska a jövőről is ejtett néhány szót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131226_auto_resized.jpg
origo.hu

Lenyűgöző képek készültek a Next Top Model Hungary sztárjairól a tóban lebegve - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713273913
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133879_auto_resized.jpg
life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133148_auto_resized.png
metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134267_auto_resized.jpg
vg.hu

Megerősítette a NASA, hogy a Nemzetközi Űrállomás törmeléke csapódott egy házba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713273913
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi