Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elhalasztotta a férfi és a női Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga döntőjét a koronavírus-járvány miatt.
Egyéves korában veszítette el édesapját az Atalanta ünnepelt hőse, Josip Ilicic. A folyamatos csalódások miatt tíz éve be akarta fejezni a focit, most történelmet írt.
Atomjaira hullhat a Manchester City azzal, hogy az UEFA kizárta a Bajnokok Ligájából. Világsztárjait, vezetőedzőjét és bevételeinek jelentős részét is elbukhatja az angol klub.
Több száz milliós Hertha épül, miközben Dárdai Pált fél éve azért menesztették, mert fele ennyi pénzből többet vártak tőle. Pedig vele négy év alatt egy hétig voltak hátrébb a tabellán, mint most.
Ilyen is ritkán fordul elő. A Napoli 4-0-ra kiütötte a Genket, és bejutott a BL-nyol- caddöntőbe, Carlo Ancelottit mégis kirúgták. A sztáredzőnek elmérgesedett a viszonya a klubelnökkel.
Történelmet írhat szerdán a Gulácsi, Orbán kettős, ha a Leipziggel továbbjut a BL-ben. Ennyi magyar játékos egy szezonban még sosem szerepelt a legjobb 16 között.
Két kiállítást és egy tizenegyest szenvedett el egy támadáson belül az Ajax az idei BL-szezon eddigi legjobb meccsén a Chelsea ellen. Szabó Zsolt korábbi játékvezető szerint jó döntések születtek.
Hiába jött vissza 0-3-ról a Liverpool ellen Szoboszlaival a Salzburg, kikapott. A Gulácsival és Orbánnal felálló Lipcsét pedig két kapura lövésből kétszer mattolta a Lyon.
A gyengélkedő, májusban döntőt vívó Tottenham a Bundesliga élére ugró Bayernt fogadja a BL-ben. A kulcskérdés, sikerül-e kikapcsolniuk a hazaiaknak Robert Lewandowskit.
Kedvenc focicsapatánál, a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpoolnál dolgozik Krizsanovics László, aki másfél éve tartja tisztán a klub stadionját, az Anfield Roadot és környékét.
Tegnap Monacóban kisorsolták a világ legkedveltebb labdarúgó-klubtornájának csoportbeosztását, döbbenetes négyesek alakultak ki. A legutóbbi idény legjobb játékosa a holland Van Dijk lett.
Bravúros 1-1-es döntetlennel kezdte a Bajnokok Ligája selejtező 3. fordulóját a Ferencváros a horvát Dinamo Zagreb otthonában. Sigér Dávid fontos idegenbeli góllal bosszulta meg a rajta bemutatott pimasz cselt.
A Ferencváros 3-2-re nyert a bolgár Ludogorec vendégeként a szerdai visszavágón, így kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából.
<p>2008 után ismét két angol együttes mérkőzik a BL-trófeáért. A Tottenham még soha nem nyert BL-t, a Pool már ötször, de egyik csapat menedzsere sem emelhette még magasba a kupát.</p>
A női labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében csapott össze az Olympique Lyon és az FC Barcelona a Groupama Arénában. A mérkőzést a Lyon nyerte, így ők lettek a bajnokok.
Korábbi csapata, a PSG régóta dédelgetett álmát éli Lucas Moura: BL-döntőbe juttatta a Tottenhamet. A franciák elkergették, amikor sztárokat igazoltak.
<p>A BL-ből már kiütötte a Man. Cityt a Tottenham, amely a bajnoki címért folytatott harcban is lépéshátrányba sodorhatja a világoskékeket.</p>
<p>Man. City - Tottenham: Ma, 13.30, Tv: Spíler1</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.