A címvédő franciák negyedszer, vagy a dán válogatott először – ez volt a kérdés a svédországi férfi kézilabda-vb döntője előtt. A franciák végül hosszabbítás után, 37–35-e nyerték a szoros csatát.
Tavaly októberben Amerikába szerződött Szuper Levente. A Calgary Flamesben is megfordult hokikapus a tengerentúli harmadosztályban szereplő Arizona Sundogs csapatában véd.
Nem A halálos áldozatok száma elérheti a 150-et. Négy börtön foglyai szabadultak ki, Kairóban káosz uralkodik. Egy kairói börtönnél több tucat ember halt meg a rabszökések közben.
Belegondoltak már abba, mit is jelent számunkra az autózás? A benzinárakon való dühöngésen túl egyet jelent a munkánkkal, a szabadidőnkkel, a szabadságunkkal, ma már el sem tudnánk nélküle képzelni az életet. Pedig az egész csak 125 éve kezdődött...
Rengeteg nehézséggel kell megküzdenie nap mint nap egy kenyai nőnek, aki 17 év alatt 6 ikerpárnak adott életet. A helyiek szerint átok ül rajta, ami csak egyikük halálával törik meg.
Habár Gordon Ramsay határozottan felemelte szavát a cápavadászat ellen, úgy tűnik, a sztárséf csak prédikált, hiszen kiderült: ő maga is részt vett már ragadozók elejtésében.
Bár ifjabb korában, szülővárosában, Firenzében úszott, teniszezett, immár három éve reményteljes bokszolónak számít Zwack Sándor, a magyar „italbirodalom” első embere. Feleségének csak az a kérése, lehetőleg ne sérüljön meg.
Eltűnt és szombat óta sem került még elő egy fiatal lány Budapesten. A 14 éves Mocsár Natasa Margaréta körülbelül 160-165 centiméter magas, barna szemű, hosszú fekete hajú és normál testalkatú.
Az emberi pofátlanságnak és a hiszékenységnek nincs határa. Zseniális csalók hódítanak és állítanak csapdát a mai napig világszerte mindazoknak, akik akár a legképtelenebb ötletnek is bedőlnek.
Miután az első közös FIFA-Aranylabdav-választás végeredményét hetekkel ezelőtt kihirdették, szinte azonnal felmerültek kétségek a szavazást illetően. A vita azonban hamar elhalkult, de csak mostanáig. Mégsem Lionel Messi nyerte a 2010-es Aranylabdát?
Elképesztő állítással rukkolt elő Luc Montagnier francia virológus, aki a HIV-vírus felfedezéséért kapott Nobel-díjat 2008-ban. Szerinte a DNS képes önmagát egyik kémcsőből a másikba juttatni, eddig ismeretlen elektromágneses hullámok...
Nem akármilyen fizetési igénnyel rukkolt elő Dzsudzsák Balázs. A francia L’Equipe napilap úgy tudja, hogy a szélsőt kiszemelő Lille-től a magyar játékos havi 200 ezer eurós fizetést kérne átigazolása esetén.
Az emberi pofátlanságnak és a hiszékenységnek nincs határa. Zseniális csalók hódítanak és állítanak csapdát a mai napig világszerte mindazoknak, akik akár a legképtelenebb ötletnek is bedőlnek.
Négy szórakozóhelyen is fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség szombat éjszaka. Az MTI értesülései szerint a Gödörben, a Trocadéróban, a LivingRoomban és a Rock Caféban volt fokozott hatósági ellenőrzés.
Egyes áruházakban letakarják a címlapokat, melyeken Elton John és párja, David Furnish kisfiukkal, Zacharyvel látható, mondván, sok panasz érkezett kisgyerekes szülőktől. A melegtársadalom fellázadt.
Jövő héten kezdődik a tárgyalás a tavaly júliusban, a philadelphiai hajóbalesetben elhunyt magyar diákok ügyében. S. Dóra és P. Szabolcs ügye egyébként akár alkotmánymódosító is lehet Amerikában.
A Megasztár csillaga, Szíj Melinda ízetlen tréfának érzi a róla készített paródiát és bíróságon remél elégtételt azért, mert Hajdú Péter többször az ő rovására viccelődött.
Kettesben töltötte az éjszakát Gigi és Jerzy annak ellenére, hogy még mindig büntetésben vannak, és nem mehetnek két méternél közelebb egymáshoz. Megint büntetés jön?
Csaknem száz halottja van az egyiptomi zavargásoknak. A kinn lévő magyarok viszont a harcoktól több száz kilométerre nyaralnak. A forrongás terjed: már Jordániában is az utcára vonultak.
Végre beteljesült Gizike és Vili bácsi szerelme. Míg Gyebnár Csekka gátlásokkal küzdött, addig Várkonyi András humorosabbá próbálta tenni karakterét a pikáns jelenet forgatásakor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.