Mivel az UEFA terrorveszély miatt nem engedélyezte, hogy Mahacskalában játssza az orosz bajnokságban szereplő dagesztáni Anzsi a labdarúgó Európa Liga második selejtezőkörének első összecsapását, így Ramenszkojében futballozott a Honvéd.
A mutatós plüsskárpit a poratkák kedvelt élőhelye, a kiömlött kávéfolt a szőnyegen ideális hely a penészgombák megjelenéséhez. Mit tegyünk, hogy az allergéneket száműzzük?
A gyerekeknek a nyár többek között a táborozás időszaka. Bár nem minden gyerek szeret táborba menni, azért az a tapasztalatom a kínálatot végignézve, hogy minden gyermek találhat kedvére valót
Musicalszínészek és kisebb zenekarok frontemberei mérettették meg magukat az ősszel induló énekes tehetségkutató válogatásán. Még nem tudni, hogy kik lesznek a Mesterek, de már biztos, hogy nagyon nehéz dolguk lesz.
Szerencsére nem ismétlődtek meg a húsz évvel ezelőtti brutális jelenetek Pozsonyban, így békés körülmények között játszották le a Slovan Bratislava– Videoton Európa Ligaselejtezőt (1-1). Egy magyar drukkert előállítottak a meccs előtt.
Nehéz lesz 68 év után bizonyítani a kínzással gyanúsított Csatáry László bűnösségét. A kérdés az: a korabeli vallomások közül melyek szolgálnak 2012-ben is bizonyítékként?
Tizenkét óra alatt kétszer volt jelenése a rendőrségen Berki Krisztiánnak. Azért várták a kapitányságra, mert tavaly fellökött egy motorost, ám közben neki is meggyűlt a baja az utakon egy idegennel.
Debreczeni Zita mindig is tagadta, hogy testét sebészkéssel formálták volna. Ám a modell friss fotóját egy szakember is megnézte, aki szerint elképzelhető, hogy a 31 éves lány megplasztikáztatta a mellét.
Tegnap egy osztrák laboratóriumban ismét megvizsgálták Fazekas Róbert doppingmintáját: a B-próba megerősítette a júniusi első vizsgálat eredményét, a diszkoszvető vizeletében doppingszert találtak.
A Bors munkatársai tegnap Budapesten kapták lencsevégre Banderast. A macsót két dekoratív nő kísérte, ám a magánéleti válságban szenvedő színész arcára ők sem tudtak mosolyt csalni.
Égre-földre keresi a rendőrség a Bándy Kata megölését beismerő P. László unokatestvérét, J. Olivért. A tompai fiatalember a gyilkosságot megelőző napokat Lászlóval töltötte, azóta azonban mintha a föld nyelte volna el.
A legmagasabb, harmadik fokozatú, piros riasztást adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére és a fővárosra csütörtök este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főügyelete az MTI-vel.
Senki nem számított arra, hogy a királyi ház is tiszteletét teszi a Batman legújabb részének bemutatóján, így Harry herceg megjelenése hatalmas meglepetést okozott.
A szülők leginkább Winston Churchill képmását szokták felfedezni leendő gyermekük ultrahangos felvételein. Azonban a 39 éves Mark Smith és felesége, Dawn kilógnak a sorból, ők Margaret Thatchert ismertek fel 27 hetes babájuk ultrahangos...
Kathlyn Elizabeth Beatty, aki ma már Stephen néven éli életét egy internetes oldalt indított, amelyen kendőzetlenül beszél arról milyen volt egyik napról a másikra rájönni, hogy valójában női testben élő férfi.
A nyári rúzsdivatban azok a színek uralkodnak, amelyek teltebb látszatot biztosítanak az ajkaknak. Az alábbiakban e tónusokat mutatjuk be, de eláruljuk azt is, hogy milyen színek passzolnak az egyes bőrárnyalatokhoz.
Bejelentés érkezett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz egy súlyos bakteriális megbetegedésről, melyet a neisseria meningitidis, az agyhártyagyulladás okozott.
Idén a parlagfű pollenszemeit július első felében még mindig csak szórványosan, egy-egy állomáson észlelték az Országos Környezetegészségügyi Intézet Aerobiológiai Hálózatának adatai alapján.
Vanessa Paradis után a 26 éves szőkeség, Amber Smith csavarta el Johnny Depp fejét. A fiatal színésznőnek azonban hamar elege lett. Most hezitál, érdemes-e folytatni a kapcsolatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.