Pozsony: elvittek egy magyar szurkolót a rendőrök

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 20. 09:15
Szerencsére nem ismétlődtek meg a húsz évvel ezelőtti brutális jelenetek Pozsonyban, így békés körülmények között játszották le a Slovan Bratislava– Videoton Európa Ligaselejtezőt (1-1). Egy magyar drukkert előállítottak a meccs előtt.
(turcsik)

 

A fradisták húsz évvel volt a Honvéd ezelőtti, csuklyás szlovák kommandósok általi ütlegelése nem sok jót vetített előre a tegnapi Slovan–Videoton EL-selejtező előtt, ám ezúttal nem történt atrocitás. A Bors munkatársai együtt utaztak a székesfehérvári szurkolók autós konvojával, és azt tapasztalták: a magyarok nem a balhé, hanem csapatuk sikerének reményében vágtak neki a szlovákiai túrának. A feszültségkeltésnek egyébként sem lett volna sok értelme, mert a Vidi-drukkerek egészen a Pasienky-stadion vendégszektoráig komoly rendőri kísérettel haladtak.

A magyar verbális attak a határ szlovákiai oldalán azért megindult, zengett az „Itthon vagyunk, itthon vagyunk!” és a „Ria, ria, Hungária!” A megérkező magyar szurkolókat aztán özönvízszerű eső és kutyás rendőrök sorfala fogadta a stadionnál, ahol egy kisebb perpatvar miatt egy személyt a szlovák hatóság előállított.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Videoton nagy rajongója is kilátogatott a mérkőzésre. A várakozásokkal ellentétben nem volt telt ház, csak mintegy ötezer szlovák szimpatizáns buzdította a Slovant. A két tábor kellő távolságra helyezkedett el egymástól, így összetűzésre a stadionban sem kerülhetett sor, és a városi legenda sem igazolódott be: egyetlen fradista sem „tette tiszteletét” Pozsonyban a botrány kedvéért. A hazaiak mindössze egyetlen elsütött tűzijátékkal és egy „We are blue and white, who the fuck are you?”, azaz „Mi vagyunk a kék-fehérek, és ti ki a fenék vagytok?” feliratú drapériával riogatták a magyarokat. A közepes színvonalú mérkőzés első félidejében Filip Sebo félollós mozdulattal szerzett vezetést a szlovákoknak, amit pár perc múlva Filipe Oliveira egyenlített ki. A szünet után már nem változott az eredmény, vagyis a magyar bajnoki ezüstérmes Videoton kedvező helyzetben várhatja a jövő heti visszavágót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.