26 együtt töltött év és 16 évnyi házasság után véget ért az egykori műsorvezető kapcsolata feleségével. Ismerőseit is megdöbbentette a váratlan és hirtelen hír.
Egy eldugott magyar településen van Európa egyik legszínvonalasabb agárversenypályája. Világbajnokságokat, több ezer résztvevős kupákat rendeznek az alig kétezer lelkes községben. Az egész település az agárversenyek lázában ég.
Benkő Dániel öt év szünet után újra az egykori feleségjelölttel, a tápiószecsői szexnagyival kavar. A tüzes páros ott folytatja, ahol abbahagyta: nagy dolgokat terveznek egymással.
Verrasztó Dávid a berlini úszó Eb-n aratott győzelme után egy interjújában kijelentette, Magyarországon egy Eb-arany sz*rt sem ér. A szavak elhomályosítják a sikert.
Ladányi Tamás fotóját választotta a nap képének a NASA. A veszprémi asztrofotós ezúttal egy különleges légköri jelenséggel kápráztatta el a világ legnagyobb űrkutatási szervezetét.
Fél a repüléstől, mégis órákat tölt a levegőben Dobó Kata úgy, hogy kezében lesz a magassági kormány. A színésznő ugyanis egy huszonnégy részes sorozatban alakít pilótát.
Az egyik napilaphoz eljuttatott fotók szerint Hujber Ferencet annyira megviselte Bajor Imre halála, hogy két autó között, a földön ülve könnyezett, a temetésre mégsem ment el. Kiderült, nem akarta magára vonni a figyelmet.
Az egyik testvérnek járt kártalanítás, a másikat a rendőrség elutasította. Az izsáki őrsön agyonvert Bara József öccse perre vitte követelését, a Kecskeméti Törvényszék hamarosan tárgyalást ír ki. Hárommillió forint a tét.
Kínos szituációba keveredett nyaralása alatt Kárász Robi. A műsorvezető azért elégedetlenkedett egy négycsillagos szállodában, mert a többi vendég megette előle a virslit.
Détár Enikő és Rékasi Károly 85 milliós ingatlanjára nem jönnek a vevőjelöltek, pedig gyönyörű az otthon. A házaspár azonban nem enged, a szakember szerint a pénzük így sokáig benne állhat.
Mo Farah brit atléta a hétvégén egy 36 éves csúcsot javított meg kétmérföldes futásban. Steve Ovett rekordján kívül számos szakállas csúcs van a sportágban. Vajon mért?
A 29 éves Caleb Ruh azzal is védekezett, hogy aludt, miközben molesztálta a kislányt, és nem emlékszik semmire. Nem jött be, életfogytiglan lehet a vége.
A mallorcai Magaluf városa egyben a modernkori Szodoma és Gomora, ahova hetente tinédzserek ezrei utaznak el egy-egy felejthetetlen nyaralásra, melynek minden pillanata a szex, a drogok és az ivászat körül forog. A féktelen bulizás aztán akkor...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.