Kiss László szövetségi kapitány nem kritizálta a Berlinben 400 vegyesen győztes Verrasztó nyilatkozatát, amely így szólt: „Boldog vagyok, az időmnek kifejezetten örülök, de azt azért hozzá kell tenni, hogy Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér.”
– Nem szerencsés újságírói megoldás, ha egy versenyzőtől szellemi, fizikai erőkifejtése után, oxigénhiányos állapotában véleményt kérnek – mondta a kapitány. – A lényeg azonban, hogy Dávid fegyelmi ügyekben sokat fejlődött, még ha nem is egy rutinos nyilatkozó.
Verrasztó Zoltán, Dávid édesapja pont 38 évvel ezelőtt állított fel világrekordot ugyan-ezen a távon. De az apa örömét beárnyékolja a fia körüli újabb hercehurca: Dávid hiába érte el élete legnagyobb eredményét, mindenki a nyilatkozatáról beszél…
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke kijelentette, Verrasztó a teljesítményéért megkapja majd az Eb-prémiumot, nem büntetik a kemény szavakért. Hozzátette: Verrasztó szövetségi szóvivő nem lesz… Maga az interjú szerzője, Ághassi Attila, az Index munkatársa ezt nyilatkozta: – Másik három magyar újságíró társaságában beszélgettünk Dáviddal. Pontosan azt írtam meg, amit mondott. Az Eb-arannyal kapcsolatos kitételét a Magyar Nemzet is közölte.
Kérdeztük volna Verrasztó Dávidot is, de nem értük el. Édesapja szerint nincs nála mobiltelefon, és Berlinből továbbutazott egy Világkupa-viadalra.
Az úszóbajnok egyéb ügyei
2010 augusztusában a budapesti Eb-n felemelt középső ujjal üzent valakinek, ezért a LEN szóban figyelmeztette
2011 decemberében Gyurta Gergőt megütötte a szczecini rövid pályás Eb bankettjén
2012 januárjában emiatt kilenc hónapra eltiltották, de a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztették. A fegyelmi ülés előtt egy, az ügyről hírt adó újságírót megfenyegetett
2012 márciusában edzés után belefejelt egy öltözőszekrénybe
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.