Merész feladatra vállalkozott Dobó Kata: úgy alakít pilótát, hogy ő maga még sohasem látott hölgyet, aki repülőt vezet. Ráadásul repülőgépre sem szeret ülni…
Mindezt hétfőn mondta a színésznő a Borsnak, az apropó pedig az volt, hogy ősztől új sorozat indul az M1-en, amelyben egy légitársaság mindennapjait mutatják be humorosan. Dobó Kata pedig a pilóta szerepét alakítja.
– Úgy érzem, valóban bedobtak most a mély vízbe – mondta a Borsnak Dobó Kata, értve ezalatt, hogy erre a szerepre nem tudott, s persze nem is tudhatott igazán felkészülni. – A forgatásokat azonban nagyon élveztem, rengeteget nevetgéltünk a stáb tagjaival – árulta el a színésznő, akinek a jeleneteit kézi kamerával rögzítették.
A sorozat címe egyébként Fapad, s Katának bőven lehetett ideje a repülősök életének megismerésére, ugyanis huszonnégy részt láthatunk a televízióban. Minden jelenetet eredeti helyszínen forgattak, többnyire a Liszt Ferenc repülőtéren – igaz, azok a részek, amelyek a pilótafülkében játszódnak, egy óriási makettben készültek. Ugyanis egy teljes, élethű repülőgépet építettek fel díszletként.
A hírek szerint egyébként Pindroch Csaba, Lengyel Tamás, Rezes Judit, Haumann Máté és Janklovics Péter is szerepet kapott az új sorozatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.