36 éves rekordot döntött meg Farah

atléta
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 25. 23:15
Mo Farah brit atléta a hétvégén egy 36 éves csúcsot javított meg kétmérföldes futásban. Steve Ovett rekordján kívül számos szakállas csúcs van a sportágban. Vajon mért?
T. R.

Mo Farah ikerlányainak, Aishának és Amaninak ajánlotta rekordját, amit még a legendás Steve Ovett állított fel 1978-ban. Farah csúcsdöntése azért is példaértékű, mert ugyan a zürichi Eb-n nyert két aranyat kedvenc távjain, 5000 és 10 000 méteren, de nem sokkal előtte a glasgow-i Nemzetközösségi Játékokon nem tudott indulni fertőzés miatt, és tavasszal a New York Marathon után is összeesett, vagyis látszik, hogy kizsigereli magát. Mondta is a hétvégi csúcsdöntés után, hogy most hosszú pihenőre tér, hogy a jövő évi vb-re a legjobb állapotban kezdhesse a felkészülést.

Farah története egyébként a csúcsdöntés nélkül is megér egy misét: a két Eb-aranyát megelőzően megnyerte – szintén brit csúcsdöntéssel – a London Marathont, vagyis immár elmondhatja magáról, hogy 1500 métertől a 41 kilométerig minden távon versenyez. Kőkemény idény áll mögötte, de ő azt mondja, ezt nem is bánja. – Bármilyen furcsa, de nehezebb úgy hozni magad, ha teljesen a topon vagy – mondta az egyik brit lapnak. – Mert akkor kevés inger ér, nem vagy annyira motivált. Ha kikapsz, vagy van egy sérülésed, betegséged, sokkal motiváltabbnak érzed magad. Én sem bánom, hogy volt egy-két zökkenő ebben az évben, kimásztam a gödörből.

Farah csúcsdöntése egyébként rávilágít arra, hogy lassan a szakállas csúcsoknak is búcsút inthetünk a dopping szempontból sajnos igencsak érintett atlétikában. A férfiaknál még a szovjet Jurij Szedih 1986-os kalapácsvető rekordja él még, a nőknél – ahol a dopping még durvábban éreztette hatását – több csúcs van életben. A legrégebbi a csehszlovák Jarmila Kratochvilova 800-as rekordja 1983-ból (ez, ugye, 31 éves), de a magasugrás (1987) csúcsa is öreg. 1988-ról pedig ne is beszéljünk, hét atlétikai számban él még a világcsúcs ebből az évből, két rekord tulajdonosa, az amerikai Florence Griffith-Joyner már nem él: 39 évesen hunyt el 1998-ban…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.