A csakazértis kezelhető

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2010. január 06. 00:00
Visítozásra nyitott szájjal, krokodil könnyekkel küszködve, hisztizésre készen. Hölgyeim és Uraim! A toporzék anatómiája következik.

Visítozásra nyitott szájjal, krokodil könnyekkel küszködve, hisztizésre készen. Hölgyeim és Uraim! A toporzék anatómiája következik.

Hála Istennek nem minden gyereknél, de szinte mindegyiknél meg kell küzdeni egy és három éves koruk között a rettegett dackorszakkal. Igen, rettegett időszak ez, hiszen a dacos pillanatokban nagyon nehéz megoldást találni egy gyermek viselkedésére. A dackorszak egyébként a személyiségfejlődés teljesen normális szakasza, ilyenkor kezdenek el azzal kísérletezni a kicsik, hogy meddig mehetnek el.

Természetesen, minden gyermek máshogyan éli meg ezt az időszakot, amely nagyban függ az alaptermészetüktől és a családi környezet kiegyensúlyozottságától. Vannak kisgyerekek, akiknél csak alkalmanként jön elő a hiszti, de van, olyan is, aki szinte folyamatosan reklamál.

Nagyon nehéz ilyenkor elfogadni, hogy a gyerekek semmit nem csinálnak ok nélkül, rendszerint úgy tűnik ugyanis, hogy teljesen értelmetlen okok miatt fordulnak ki csemetéink önmagukból. A szülők számára szinte felfoghatatlan, hogy miért vágyik a kicsi olthatatlanul arra a piros autóra, aminek megtévesztésig hasonló másából otthon van száz, esetleg a kezében is egy saját példány.

Nem szeretik a gyerekek, ha aktuális tevékenységükből akarják őket kivenni, mondjuk, ha eljön a fürdés ideje, és abba kell hagyni a játékot. Nagyon nehezen viselik el a kicsik, ha korlátozni próbálják őket önállóságukban.

gyerek49

Sokszor igazságtalannak érzik, ha megtiltanak, vagy kötelezővé tesznek valamit, aminek még nem értik, hogy mi a jelentősége. A hiszti leggyakoribb oka, ami gyakorlatilag minden gyereknél előfordul, hogy elfáradt, túlpörgött és nem bírja feldolgozni az eseményeket.

A legfontosabb, hogy dacoló gyermekünkkel legyünk következetesek, ne engedjünk a zsarolásnak, mert akkor rendszeresen elő fogja venni a visítozós, földhöz csapkodós műsorszámot. Ugyanakkor próbáljunk meg minél kevesebb korlátot állítani a kicsi elé, így talán kevesebbszer lesz ingerült. Mutassuk meg neki, hogyan tudja érzelmeit szavakkal is kifejezni, tanítsuk meg rá, hogy a problémákat meg lehet beszélni.

Minél kevesebbszer emeljük fel a hangunkat, mert akkor könnyen úgy érezheti, hogy érdemes agresszióra agresszióval válaszolni. Ráadásul, ha kedvesek vagyunk vele, akkor egy idő után érezni fogja, hogy megértjük őt, tudjuk, hogy valami nagyon-nagy problémája van és szeretnénk segíteni rajta. Ezzel a szülők és a gyerekek közti bizalmat is erősíthetjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.