A tinédzserek szociális fóbiái!

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2011. november 03. 09:25
A szociális fóbiában, vagy más néven szociális szorongásban szenvedők magas fokú zavartságot és félelmet tükrözhetnek. A betegeket intenzív és folyamatos rettegés jellemzi: attól tartanak, hogy mások figyelik és elítélik őket, vagy, hogy a saját tetteik miatt megalázó helyzetbe kerülnek. Ez az állapot gyakran fizikai tünetekkel is jár, mint például az elpirulás, izzadás és a hányinger. Egyes szakértők azonban úgy vélik, hogy a pszichiáterek azért túlozzák el ennek jelentőségét, hogy a gyógyszergyártók a fiatalok szélesebb körében értékesíthessék a különböző tablettáikat. Az amerikai Mentális Egészség Nemzeti Intézetének kutatói ezért egy országos felmérés keretében közel 10 ezer, 13 és 18 év közötti tinédzsert vizsgáltak meg. A vizsgált tiniknek csupán fele állította, hogy félénknek tartja magát, de ennek a csoportnak is csak a 12 százaléka vallotta be, hogy volt már a szociális fóbia állapotában.

Az amerikai tinédzserek szociális félénksége nem egyszerűen a pszichológusok által túlzottnak ítélt szorongás - derült ki egy új kutatásból.

A szociális fóbiában, vagy más néven szociális szorongásban szenvedők magas fokú zavartságot és félelmet tükrözhetnek. A betegeket intenzív és folyamatos rettegés jellemzi: attól tartanak, hogy mások figyelik és elítélik őket, vagy, hogy a saját tetteik miatt megalázó helyzetbe kerülnek. Ez az állapot gyakran fizikai tünetekkel is jár, mint például az elpirulás, izzadás és a hányinger.

Egyes szakértők azonban úgy vélik, hogy a pszichiáterek azért túlozzák el ennek jelentőségét, hogy a gyógyszergyártók a fiatalok szélesebb körében értékesíthessék a különböző tablettáikat. Az amerikai Mentális Egészség Nemzeti Intézetének kutatói ezért egy országos felmérés keretében közel 10 ezer, 13 és 18 év közötti tinédzsert vizsgáltak meg. A vizsgált tiniknek csupán fele állította, hogy félénknek tartja magát, de ennek a csoportnak is csak a 12 százaléka vallotta be, hogy volt már a szociális fóbia állapotában.

00uufjwb4

A kutatók szerint ezért a szociális fóbia egyes esetekben független lehet a félénkségtől, vagyis a kettő nem feltétlenül kapcsolódik össze. Az ilyen fóbiás fiataloknál egyébként magas iskolai és családi értékvesztést tapasztaltak, habár a tanulmányaik nem voltak rosszabbak. "Az eredmények azt mutatják, hogy a szociális fóbia nem egyszerűen félénkség, amire indokolatlanul írnak fel gyógyszereket. Ráadásul csak a fiatalok kis százalékát érinti, és nem feltétlenül azokat, akik félénknek tartják magukat. Emellett nagy a valószínűsége annak, hogy más mentális betegségek is kialakulnak náluk, ezért a gyógyszerezésük semmiképpen sem indokolatlan" - nyilatkozták a kutatók az intézet sajtóközleményében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.