A szünidő beköszöntével sok családban gondot okoz a gyerekek nyári elhelyezése. Fontos, hogy szakképzett pedagógusok felügyelete alatt tartalmasan, egészségesen, játszva és sportolva töltsék el a szünidőt.
A K&H Medicina Egészségpénztár megálmodta a K&H Medicina Egészségpénztár Napközis Egészségtáborát, ahol a gyerekek július 12-től 5 héten keresztül táborozhatnak napközben a Budapest környéki szép és egészséges erdőszéli környezetben, szakképzett felügyelet alatt. A szervezők jó levegőn, kellemes társaságban, a természetben szeretnék aktívabbá tenni a gyerekeket, akik sokkal kevesebbet mozognak manapság, mint a korábbi generációk.
?Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy családunk legkisebb tagjai életkori sajátosságaiknak megfelelő kiscsoportos foglalkozásokon vegyenek részt. Mivel a tábor az egészséges életmód köré szerveződött, ezért a hagyományos kézműves foglalkozások és játékok mellett napközben sportprogramok is várják a kicsiket.Hogy a szülők életét még könnyebbé tegyük, az igények felmérését követően reggel az előre meghatározott találkozási pontokról busszal szállítjuk a gyerekeket a tábor helyszínére, délután pedig ugyanoda visszük őket vissza? ? mondja Prekker Ilona vezető pedagógus.
Tervezett programok:
- kézműves foglalkozások (sporteszközök készítése is),
- sportfoglalkozások (naponta kétszer, mikrocsoportokban),
- kirándulások, természetbúvárkodás, játékos vetélkedők, hagyományos népi játékok.
Ajánlott korcsoport: 3-10 éves kor között. Helyszín: Pomáz, Ugrovica dűlő.
További információ: http://www.khmedicina.hu/tabor
Prekker Ilona Tel.: 06-30848-4698, [email protected]
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.