20 tonna olaj ömlött a Dunába

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 21. 09:39
A becslések szerint már mintegy 20 tonna olaj szivárgott a folyóba, de csak tíz nap után derült ki a szennyezés ténye.

Súlyos környezeti katasztrófával fenyegeti a Dunát egy megsérült hajó a folyó bulgáriai szakaszán.

A becslések szerint már mintegy 20 tonna olaj szivárgott a folyóba, de csak tíz nap után derült ki a szennyezés ténye.

A szennyezés Rusze kikötőváros közelében történt, éppen azon a szakaszon, melyek a bolgár Duna szakasz legértékesebb élőhelyei. A hatékony védekezést szinte lehetetlenné teszi, hogy az olajszivárgás csak tíz nap után derült ki, de nem a helyi hatóságok, hanem természetvédelmi szakemberek lettek rá figyelmesek.

„Ennyi idő alatt a víz már nagyon hosszú folyószakaszokon szétterítette a szennyezést, aminek utólagos felszámolása már nem menti meg az élővilág nagy részét. A legnagyobb veszélynek két, összesen több mint 7000 hektár kiterjedésű Duna parti élőhely van kitéve. Ezek a Kalimok-Brushlen és Srebarna néven ismert területek egyben a Vaskapuig tartó mintegy 1000 km-es folyószakasz legértékesebb vizes élőhelyei közé tartoznak.” - mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizes élőhely programvezetője.

Egy csepp olaj akár egymillió csepp élővizet képes elszennyezni, és annak felületén az oxigén utánpótlását megszűntetni. A Duna jelenlegi magas vízállása miatt az ártérre is jut a szennyezésből, ami súlyosbítja a helyzetet. Az olaj és annak származékai nagyon lassan fognak lebomlani a szennyezéssel sújtott területen a víz visszahúzódása után, és emiatt hosszú ideig számolni kell káros következményekkel.” - folytatta a szakember.

termeszet%252830%2529

A folyóba kerülő olaj különösen veszélyes a vízben és a vízparton élő szervezetek számára. Az olaj a víz felszínén összefüggő réteget képez, és emiatt az élővíz oxigéntartalma vészesen lecsökken, így a vízben élő szervezetek megfulladnak. Az olajszennyezés főleg az ártéren végez gyorsan az élőlényekkel, mert ott lassú a vízmozgás, és sehol sem szakad fel az összefüggő olajréteg.

Ezeken a helyeken nincs vízforgalom, és hamar elfogy a víz oxigéntartalma. Az olajszennyezés amadarakatsem kíméli, megszűnteti tolluk víztaszító-képességét, ezért azok képtelenek lesznek repülni, ragadozók áldozatai lesznek, vagy fokozatosan kihűlnek, vagy megfulladnak.

Különösen szomorú, hogy tíz napig nem derült fény a szennyezésre, mert a vízszínen úszó olaj lokalizálására és semlegesítésére a lehetőségekhez képest hatékony módszerek állnak rendelkezésre, amivel nagyságrendekkel lehetett volna csökkenteni a környezeti katasztrófa mértékét.” - mondta el Gruber Tamás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.