Gyorsabban esünk szerelembe

Gyorsabban esünk szerelembe

szerető
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 20. 20:07
Harmadára rövidült a szerelembe esés ideje pár évtized alatt egy brit tanulmány szerint: míg a most 55 évnél idősebb korosztályból egy nő és egy férfi 78 napi ismeretség után nyilvánította magát párnak, addig a mostani 25 évesnél fiatalabbaknak ehhez elég 24 nap.

Harmadára rövidült a szerelembe esés ideje pár évtized alatt egy brit tanulmány szerint: míg a most 55 évnél idősebb korosztályból egy nő és egy férfi 78 napi ismeretség után nyilvánította magát párnak, addig a mostani 25 évesnél fiatalabbaknak ehhez elég 24 nap.

Míg hajdanán az úgynevezett háromnapos előismeretség kellett az első találka megbeszéléséhez, jelenleg elég négy óra. A rövidülésben nagy szerepe van a világhálónak, azon pedig a közösségi portáloknak, főként a Twitternek és a Facebooknak - hangsúlyozza a tanulmányt elkészítő PIXmania.com nevű brit internetes cég.

Fotó: 123rf.com

A távközlés forradalma ugyanakkor nemcsak hamarabb kovácsol párrá két embert, a szakítások bejelentéséhez is egyre népszerűbb eszköz. A párkapcsolatot "felmondók" 36 százaléka telefonon mondja ki a végső szót, 27 százalék telefonos vagy netes szöveges üzenetben - adta hírül a The Daily Telegraph című lap.A netes üzenetforgalmon alapuló elemzése szerint a férfiak az aktívabb világhálós "széptevők": évente átlagosan 517 üzenetet küldenek hódítás végett, a nők csak 386-ot. Hagyományos - papírra, kézzel írt - szerelmes levéllel a brit pároknak ma már csak a tizede fáradozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.