Celeb

Fájdalmak gyötrik Varga Viktort: Nem vagyok hajlandó több gyógyszert beszedni!

Bors

Létrehozva: 2021.07.29.

Varratszedésen járt a napokban törött bokacsontjával az énekes. Bár jó híreket kapott orvosától, még mindig nagyon óvatosnak kell lennie. Viktor elmondása szerint most a gyógyulás azon szakaszába lépett, melyben olyan erős fájdalmai vannak, hogy sokszor aludni sem tud.

Lovasbalesetét követően már otthon lábadozik Varga Viktor. Az énekes komoly ugrócsont műtéten esett át, a kórházban sok gyógyszert kapott, a gerincébe adott érzéstelenítőktől pedig rosszullét és fejfájás gyötörte. 

Elég volt a gyógyszerekből én már nem vagyok hajlandó semmit beszedni!

– kezdte a Borsnak Varga, aki fájdalmai ellenére ignorálja a pirulákat.

– Olyan fájdalmaim vannak, hogy ha el is alszom, reggelente általában hét óra magasságában mindig felébredek rá – mesélte az énekes.

Mivel a zenész az alternatív gyógymódok híve, saját gyógyulását is megpróbálja eszerint felgyorsítani. 

– Az olaj, amit használok rá, nagyon hatásos gyulladáscsökkentő, szépen levitte a duzzanatokat és véraláfutásokat a lábamról, meg is lepődtem, már első ránézésre olyan, mint a baleset előtt. Annyi a különbség, hogy mivel az ép lábamat használom és erőltetem, az sokkal nagyobb mint a másik, kissé vicces a kettő közötti kontraszt – nyilatkozta Viktor.

Elmondása szerint sokat segít párja, Lili is, aki a minap elvitte őt egy belvárosi vacsorára, természetesen autóval – azért, hogy felvidítsa, mivel tudja, barátja nehezen viseli a bezártságot.

A zenészt nagyon bántja, hogy az összes nyári programját kénytelen volt lemondani, de az augusztusi EFOTT fesztiválhoz ragaszkodott, oda mindenképp elmegy fellépni a zenekarral.

Ehhez az egyhez ragaszkodom, ha kell, ülve is megcsinálom. Igazából az is visszatartott, hogy nem akarom gyengének lássanak a rajongóim és ez a kép maradjon rólam a fejekben, hanem a szuperhős énem

 – tette hozzá viccesen.  

– Még nagyon fáj a szívem a színházi szerepemért is, ahol Koppányt alakítottam volna az István, a királyban – szomorkodott.

A zenész elmondása szerint természetesen komolyan veszi az orvos utasításait, viszont a hat hónapos teljes gyógyulási idő felgyorsítása érdekében minden eszközét be fogja vetni. A teljes folyamatról szeretne egy videós összeállítást is készíteni, hogy erőt adjon a hasonló helyzetben lévő követőinek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713458710
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713458710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713458710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók