Megmozdulni sem tud horrorbalesete után Varga Viktor

Megmozdulni sem tud horrorbalesete után Varga Viktor

alvás
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 18. 11:00
Több jele is volt annak, hogy Varga Viktor túlvállalja magát.
Bors

Varga Viktor tudja, hogy a mostani horrorbalesete már a sokadik figyelmeztetés volt az univerzumtól arra nézve, hogy pihennie kellene. Ezúttal valóban nem tehet mást. Miközben ugyanis a lovával a Nemzeti Vágtára gyakorolt, súlyos lábsérülést szenvedett. A töréssel kombinált ficam miatt meg kellett operálni.

Bár egyetért azzal, hogy muszáj lassítania, időveszteségnek éli meg, amíg összeforr a csont.

A legnagyobb problémám az élettel az, hogy körülbelül 100 évig tart, pedig nekem minimum négyszer ennyire lenne szükségem, mivel rengeteg megvalósítandó ötletem és gondolatom van. A 400 évhez is elengedhetetlen, hogy az ember nagyjából soha ne feküdjön le. A balesetemkor a fáradtság következtében voltam képtelen koncentrálni. A Covid után annyiféle dolgot kezdtem el egyszerre csinálni, hogy az már embertelen volt, ennek ellenére mégsem lett belőlem szuperhős – magyarázza az ágynyugalomra ítélt Viktor, aki jó ideje érezte, hogy az élet hamarosan megálljt parancsol neki.

– Az első figyelmeztetés az volt, amikor egy piros lámpánál elaludtam egy pillanatra. Azonnal visszafordultam, hogy hazamenjek lefeküdni. A második, amikor kettétört alattam a gördeszka, most pedig jött a lovasbaleset. Nálam egy nap is minimum 48 órából áll, olykor napokig nem alszom. Évek óta ezt csinálom. Nem figyeltem a jelekre, aminek a baleset a böjtje.

Az énekes azt mondja, kénytelen átértékelni az életét, amire most bőven jut ideje.

– Nagyon gyorsan gyógyul a lábam, reggeltől estig a felépülésre, a gyógyulás­ra koncentrálok, de a gerincembe adott érzéstelenítő miatt nem tudok megmozdulni, mert azonnal fejgörcsöm támad. Ez is azért történik, mert Isten tudja, ha nincs a fejfájásom, már tevékenykednék. Folyamatos párbeszédet folytatok vele, egy nyitott csatorna a fejem, minden átáramlik rajta. Jelenleg többek között az a dolgom, hogy szelektáljak. Eddig mindent elvállaltam, ami jött, de megtanultam a leckét. Mostantól csak azt végzem el, ami az én feladatom.

Viktorra három hónapos felépülési idő vár, ő azonban mindent megtesz azért, hogy ezt egyre csökkentse.

– Gyógytornára kell majd járnom, amihez már megtaláltam a megfelelő embereket. A hi­hetetlen gyors gyógyulás szintén az egyik feladatom. Csodák márpedig léteznek, ez a lábam hi­hetetlen gyors regenerálódásán is látszik. Ettől függetlenül várom a javaslatokat az alternatív gyógymódok kapcsán, ha valaki ismer ilyet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.