Celeb

Tízmilliókat bukott néhány óra alatt Tommyboy

Bors

Létrehozva: 2021.08.02.

Egyik napról a másikra veszítette el fő bevételi forrásait Könyves Tamás és családja. Az ország hat pontján egyszerre törtek be vendéglátó egységeikbe, ahonnan szinte minden mozdíthatót elloptak a készpénztől a berendezésekig. Az egykori valóvilágos azt mondja, a kamerák utolsó felvételein úgy látta, „külföldi bevándorlóknak” tűnő alakok szállták meg gyrosozóit, akik szerinte a helyszíneket bérbeadó közvetítő cég emberei voltak.

Már 18 éve annak, hogy a ValóVilág harmadik évadában megismerte az ország az akkor chippendale tánccal foglalkozó, tökéletesre gyúrt testű sármőrt, Tommyboyt. Miután kikopott a bulvárlapok hasábjairól, saját vállalkozásba kezdett és az elmúlt években csendesen vendéglátós-birodalmat épített a családjával: az ország több pontján üzemeltetett főleg elvitelre és házhoz szállításra szakosodott vendéglátó egységeket. Az üzleteket párjával, Bettivel vezették, miközben békességben nevelték 2 éves közös kislányukat, Tamarát. A múltidő nem véletlen, hiszen Tamás és családja néhány óra leforgása alatt szinte mindent elveszített.

Sosem felejtem el május 27-ét. Azon a csütörtöki napon sorban kaptam a telefonokat, hogy betörtek az általunk üzemeltetett helyekre. Mintha megszálltak volna minket! A dolgozóinkat elzavarták, a készpénzt és az értékes berendezéseket, árukészletet elvitték.

Az utolsó felvételeken az látszik, ahogy külföldi bevándorlónak látszó férfiak szaggatják le a kamerákat a helyükről. Összesen 15-20 millió forint értékben károsítottak meg bennünket, a kéthavi elmaradt forgalom pedig szintén milliókban mérhető - panaszolta a Borsnak Tommyboy.

Tamásék először nem tudták mire vélni a történteket, de már azt sejti, hogy a helyszíneket bérbeadó közvetítő cég emberei törhettek be az ország több pontján, hipermarketeknél üzemeltetett egységeikbe. A házaspár szerint belépni sem lett volna joguk, hisz a bérleti díjakat és rezsit mindig rendezték. Azt pedig végképp felháborítónak tarják, hogy elvették az általuk vásárolt berendezéseket, árukészletet, sőt a saját cégük nevén regisztrált pénztárgépeket is.

A valóságshow-hős és családja már akkor feljelentést tettek veszprémi, baranyai és tolnai rendőrségeken, de a nyomozás eredményeiről hivatalosan még nem adhatnak tájékoztatást.

Kislányunkkal az autóban jártuk az ország kapitányságait, ugyanis a hat helyszín három különböző megyéhez tartozik területileg.

– A lehető legalaposabban körülírtuk a rendőröknek a történteket és mindenben a segítségükre vagyunk. A nyomozás nagyon jól halad, de még nem adhatunk ki információt róla az olvasóknak, mert azzal hátráltathatnánk a vizsgálat egyes szakaszait - nyilatkozta.

Könyves Tamás elmondta: vendéglátóegységeik többsége jelenleg is zárva tart, többe be sem tudnak jutni, csupán egy korábban Pécsett élelmiszer raktárként üzemelő helyiséget tudtak újranyitni, amiből szerencsére a nehéz időszak ellenére az egyik legkeresettebb elviteles és házhozszállító hely lett.

- A legrosszabb az egészben a tehetetlenség érzése, hogy nincs mit tenni, meg kell várnunk a hatóságok lépéseit és addig is szinte teljesen bevétel nélkül maradtunk. A dolgozóink szétszéledtek, mert félnek, hogy mi lesz, ha újra visszajönnek ezek az emberek?

Nem tagadom, mi is tartunk tőlük. Ötletem sincs, hogy miért szálltak ránk, de megvédjük magunkat! Az egységeinket azóta jobban figyeljük és védelmezzük, sőt úgy látom, a rendőrök is többször kanyarodnak feléjük - tette hozzá Tommyboy, aki elszánt annak érdekében, hogy minden lehetséges legális módon felvegye a harcot az elkövetőkkel.

A Bors kereste az ügyben a rendőrség kommunikációs osztályát is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ tőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt