Komoly veszélyt jelenthetnek bizonyos antibiotikumok a magzatra az első trimeszterben, ezért igyekeznek kerülni azok alkalmazását. Ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen a szervezet immunműködése ilyenkor visszafogott, vagyis a fertőzések, illetve a felülfertőzések gyakorisága is megnő.
A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.
A penicillin felfedezése óriási lökést adott az orvostudománynak a bakteriális fertőzések elleni védekezésben. De természetesen a fejlődés itt nem állt meg, és egyre - másra jelentek meg az újabb és újabb antibiotikumok. Köztük is az úgynevezett makrolidok.
Ezek használatával kapcsolatban már igen régóta folyik a vita, mivel a szakemberek egy része biztonságosnak tartja őket, egy részük azonban nem, ha kismamáknál kell alkalmazni azokat. Több tanulmány is készült a témában, de teljes egyetértés még így sem született. A jelenlegi ajánlás alapján akkor adják a makrolidokat, ha penicilinérzékenység áll fent, vagy a hatékonysággal van gond.
Egy friss tanulmány most sajnos rámutatott, hogy a makrolidok alkalmazása a terhesség során gondot okozhat. Az első trimeszterben adott makrolid antibiotikumok sajnos másfélszeresére növelik a fejlődési rendellenességek kialakulásának esélyét, különös tekintettel a kardiovaszkuláris rendellenességekre.
Tény, hogy a várandósság során a kismamák többsége kénytelen antibiotikumot szedni. Ezek a szerek azonban a placentán keresztül a magzathoz is eljutnak, és ez bizony sokszor nem éppen szerencsés. Hogy miért van szükség antibiotikumos kezelésre olyan sokszor a kismamáknál?
„A várandósság során az anya teste egy kis segítséggel egy másik embert hoz létre, azonban ahhoz, hogy ez a másik ember jobb, “fejlettebb” lehessen, mint az anyja és az apja, így csak félig azonos genetikailag a szülőkkel. Ennek köszönhetően magával hozza az anya és az apa genetikai tulajdonságait is, ami hatalmas előny. Azonban a hátránya is megvan. Amíg az anya testében van a magzat, addig – mivel csak félig azonos az anyával - a test idegenként ismeri fel. Az idegen dolgokat pedig megtámadja, megöli és eltávolítja, ha csak lehetősége van rá” - mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.
A várandósság kialakulásával egy időben az immunrendszer egy jelentősen visszafogott, csökkent működésre áll át. Ez teszi lehetővé, hogy az anya 9 hónapon keresztül a testében hordhassa magzatát anélkül, hogy immunrendszere kárt tenne abban. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kismamák bizony fogékonyabbak a fertőzésekre is, különös tekintettel a hüvelyi fertőzésekre.
A nők életében a hüvelyi fertőzések legalább egyszer megjelennek. Rendszerint nem is okoznak különösebb gondot, pár nap alatt túl is vannak rajta. Más a helyzet azonban várandósság során. Mivel az immunrendszer visszafogottan üzemel, így a fertőzések is komolyabb gondokat tudnak okozni, és hosszabb ideig vannak jelen. Sajnos tény, hogy jelenleg a vetélések és koraszülések több, mint 70%-ért (!) a felszálló hüvelyi fertőzések tehetőek felelőssé.
Ez ellen azonban lehet tenni. Várandósság során különösen kerülni kell a hideg felületeken való ücsörgést, a nyilvános WC használatát, vagy éppen a tanga hordását. De minden elővigyázatosság ellenére is sok múlik az immunrendszeren. Éppen ezért a terhesség során is érdemes azt támogatni, az ilyenkor megfelelő anyagokkal.
A cink és a réz antibakteriális, antivirális és gombaellenes tulajdonságokkal bírnak a szervezetben, vagyis mindenképpen érdemes odafigyelni a megfelelő bevitelükre. Ez sajnos ma már csak étkezéssel nem megvalósítható, de a várandósvitamin nagyon jó alternatívát jelent. Ehhez azonban mindenképpen tartalmaznia kell ezt a két anyagot, méghozzá citrát és glükonát formában (cink-citrát, réz-glükonát). Így ugyanis az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is javul (ez ráadásul minden anyag esetében igaz, nem csak a réz és a cink felszívódásánál).
A készítmény komplexitása is fontos. Mind a cink, mind a réz megtalálható önmagában is a patika polcain. Csakhogy ez a két anyag elősegíti egymás felszívódását. Ilyen kapcsolat van a C-vitamin és a vas vagy a D-vitamin és a kalcium között is. És persze az sem véletlen, hogy ezeket említettük, hiszen az immunrendszer segítéséhez a cink és a réz mellett számos más anyagra is szükség lehet. De arra figyeljünk, hogy a várandósság során a trimesztereknek eltérő a tápanyagigénye is, vagyis a kiválasztott készítménynek megfelelő tagoltsággal és összetétellel kell kiszolgálnia ezt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.