Enyhítettek a büntetésén – ekkor térhet vissza Curtis

Enyhítettek a büntetésén – ekkor térhet vissza Curtis

Curtis
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 10. 21:05
Először a Sztárban sztár műsora kapcsán kavart botrányt Curtis, miután egy élő adás felvételén nem jelent meg – amivel ki is ejtette magát a versenyből –, nem sokkal később pedig egy futsal-meccsen keveredett balhéba.
Bors

Alig kezdett el játszani az Újpest Futsal Club SE színeiben Curtis, máris komoly balhéba keveredett: nekiesett egy másik játékosnak, ami miatt végül az MLSZ egy teljes évre eltiltotta.

Akkor az Újpest Futsal Club alelnöke fellebbezett a döntés ellen, amit a csütörtöki napon másodfokon elfogadtak. Ennek értelmében a rapper-labdarúgó büntetését a felére csökkenthették, ami azt jelenti, hogy május 21-én már pályára léphet – írja a Blikk.

– Természetesen boldog vagyok, hogy másodfokon győzött az igazság! Az történt, amire számítottunk, hiszen mindenki tudta, hogy az ellenem felhozott vádakból nem volt igaz az, hogy fojtogattam volna az ellenfél játékosát. Jó hír, hogy megfelezték a büntetésemet – nyilatkozta Curtis a lapnak, utalva arra, hogy a fojtogatást végül törölték a bűnlajstromából. Erről már az eset után is úgy nyilatkozott, hogy nem történt meg, csak "arrébb lökte a másik játékost, majd megrángatta, hogy tudja, hol a helye".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.