Celeb

Direkt ejtették ki a Voice-ból Király Viktort

uv

Létrehozva: 2018.10.31.

Fényes amerikai karrier lehetősége nyílt meg Király Viktor előtt, amikor  sikert sikerre halmozott egy tengerentúli tévés tehetségkutatóban. Világhírű mentora, Adam Levine azonban csak ámította, amikor fűt-fát ígért neki.

Az amerikai popszakma egyik legnagyobb sztárja, a Maroon 5 énekese szemelte ki magának Király Viktort az amerikai The Voice című tehetségkutatóban. Végül ő lett a mentora a műsorban, és nem is kellett csalatkoznia a magyar énekesben, aki a közönség nagy kedvence lett, és sorra vette az akadályokat. Viktor annál jobban elcsodálkozott Adam Levine nagyotmondásán – derül ki A Király család című most megjelent könyvből. Lapunknak erről a kijózanító fordulatról beszélt.

– Nem vágták be adásba azt a részt, amikor Adam azzal győzköd, hogy szerinte megnyerhetem ezt a műsort, de ha mégsem így történne, ő akkor is segít majd a karrierem építésében. Nyilván ezért döntöttem mellette.

Csak később derült ki számára, hogy – amint a könyvben fogalmaz – Levine „hatalmasat kamuzott”.

– Persze tisztában vagyok vele, hogyan működnek ezek a műsorok, de jólesett volna, ha tényleg együttműködünk – mondta el Viktor lapunknak.

A békés természetű Király fiúban ma már nincs sértettség, nem haragszik a világsztárra és a műsor készítőire sem, pedig egy véletlen folytán azzal is szembesülnie kellett, hogy az utóbbiakra is neheztelhetne. A tévések ugyanis előre tudták az eredményt.  

– A kiesésem utáni VIP-buliban, egy-két ital után a show producere elmondta, hogy a távozásom szerepelt a forgatókönyvben. Merthogy nekem már van egy magyar karrierem, és előnyt élveztek velem szemben az amerikai, ismeretlen tehetségek, és egész egyszerűen lejárt az időm a műsorban – mesélte lapunknak az elképesztő fordulatot Viktor, akinek menedzser édesapja, Király Tamás már korábban sejtette az események menetét.

– Gwen Stefani kiválasztotta az All Around the World című dalt Viktornak, ami jó, de nem egy „mutatós” dal. Ennek ellenére elkészült egy olyan verzió, hogy lehidaltam. Le­szakadt a plafon, olyat énekelt benne Viktor – mesélte a Borsnak Király Tamás. – Bár tudtam, milyen a műsorszerkesztés, ezen a ponton mégis elhittem, hogy függetlenül attól, hogy ő már sztár, azt akarják, maradjon. Másnap aztán váratlanul bejelentették, hogy csak az eredeti verzióban adhatja elő, nem engedik ezt a bravúros átdolgozást. Ekkor viszont már tudtam, hogy mi áll abban a bizonyos forgatókönyvben – emlékezett az egykori zenész, aki ennek ellenére is úgy érzi, sokat köszönhetnek a Voice-nak, hiszen Viktor nevét Amerikában is megismerték.

– Már nem tudjuk meg, mi lett volna, ha Viktor Amerikában marad, de én nem tartom kizártnak, hogy végül Adam segített volna neki. De ha tényleg csak nagyot mondott, akkor is meg kell érteni, hogy ezek az emberek világsztárok, akik számára nem más karrierje a prioritás. Csak a show kedvéért ígérnek, mert jól hangzik, amit mondanak.

Viktornak a történtek ellenére sem ment el a kedve attól, hogy Amerikában is bontogassa szárnyait.

– Nagyon jól érzem magam Budapesten, és persze örülök, ha van külföldi kapu is, de egyáltalán nem görcsölök rá. Ha jön, jön, ha nem, nem.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt