A napokban ismét rengeteg helyen lehetett olvasni a Bikini zenekarról és a frontemberükről, D. Nagy Lajosról, egy kurtán-furcsán véget ért élő koncertjükkel kapcsolatban. Mint arró a Bors elsőként beszámolt, Lajosék február 20-ra hirdettek meg egy online koncerttel egybekötött közönségtalálkozót, a bulinak azonban röpke fél óra alatt vége szakadt, mert a Facebook letiltotta az élő adást arra hivatkozva, hogy nem a koncertező zenekar a jogtulajdonosa azoknak a slágereknek, melyek elhangzottak.
Mondanunk sem kell, a zenekar tagjai is sokkal jobban örülnének, ha az online hercehurca helyett klasszikus – közönség előtti – koncertet adhatnának. A szabadulásuk egyik záloga az oltás, amiben az első perctől hitt D. Nagy Lajos is.
– Nyilvánvaló, hogy csak akkor indulhat újra az élet, ha elég sok embert beoltanak. Én is ebben hiszek, boldog is voltam, amikor telefonált a háziorvosom, hogy mehetek a szúrásra. Mát túl is vagyok az első vakcina beadásán, amit alig éreztem, és ami után szerencsére nem tapasztaltam semmilyen mellékhatást sem.
Várom a második adagot, és utána azt, hogy újra elindulhassunk és személyesen is találkozhassunk végre a rajongóinkkal. Hadd érezzük újra zenésznek magunkat! Én csak ezt szeretném.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.