Celeb

Berki Krisztián megszólalt a Borsnak: ezt mondja a busz előtti fékezésről - videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.18.

Elismerte Berki Krisztián, róla van szó abban a balesetben, amelyben egy autóst büntetőfékezéssel vádolnak. Túlzásnak tartja az ügyészség többek között börtönbüntetésre tett indítványát, mert állítja, nem ő volt a vétkes az ütközésben. A Borsnak adott interjúban elárulta, nem érti, miért került újra felszínre a már korábban lezárult ügy.

Az autóbusz vezetője vészfékezéssel sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. A médiában Berki Krisztián neve merült fel az ügy kapcsán, a Borsnak híresség ügyvédje, dr. Szilágyi Roland elmondta, nem tud a vádemelésről.

Meglepve tapasztaltam, hogy a médiából kell megtudnom, ügyfelem, Berki Krisztián ellen „elviekben” vádat emeltek. Az ügyészség azonban egyetlen médiumnak sem erősítette meg ezt az információt. Amennyiben mégis igaz, különösnek találom, hogy egy bűntetőügyben, amelyet a nyomozóhatóság már egyszer megszüntetett, később börtönbüntetést kérjenek egy olyan személyre, akivel szemben ezt az eljárást már megszüntették. Akkor tudok erről bővebben beszélni, ha a nyomozati iratokat, vagy a tényleges vádiratot megismertem – mondta lapunknak az ügyvéd.


Az ügyben Berki Krisztián megszólalt a Bors megkeresésére, ezt nyilatkozta:

Nem értem, hogy ez a baleset miért került újra napvilágra. Túlzásnak tartom az indítványt is. Ez egy lezárult ügy, furcsa számomra, hogy a történtek után három évvel az ügyészség Facebook-oldalán tűnt fel az a videó, amelyben rögzítették a történteket. Velem szeretnék hirdetni az oldalukat? – kezdte lapunknak az influencer, majd részletesen elmesélte, szerinte hogyan történt a baleset.

Ahogy a buszt megelőztem, jobbra indexeltem, mert a Village Parkba akartam bekanyarodni. Elgondolkodható számomra, a buszos miért próbálta megakadályozni, hogy elé kerüljek? A sofőr állítása szerint vészfékezett, de akkor miért nem tudott megállni úgy, hogy 70-90 méterre haladtam előtte? Hol van a szakértői vizsgálat, ami őt igazolja? Nincs, hiszen fékezés nélkül jött belém – mondta Berki, aki szerint megelőzhető lett volna a baleset.

Nem haragszik senkire

A buszos hanyagsága miatt történt minden – folytatta Berki. – A feleségem is nagyon megijedt, szinte sokkot kapott mellettem. De nem haragszom már senkire, hiszen tudom, egy olyan ügyet vettek elő újra, amit már levizsgáltak. Ez közúti baleset volt, amiben azért engem – akinek 84 ezer eurós kára keletkezett – akarnak hibásnak kihozni, mert Karácsony Gergelyék a csőd szélén állnak, és ahelyett, hogy kérnének tőlem pénzt, bevádolnak – mondta teljes higgadtsággal Krisztán, akinek felesége, Mazsi sem hagyta szó nélkül a történteket. 

"Soha nem sodort volna veszélybe a férjem"

– Számomra az a legmegdöbbentőbb az, hogy éppen most akarják eltiltani Krisztiánt a közügyektől, amikor politikai karriert épít... A videón látszik, hogy dudál a buszra, ugyanis annak sofőrje szándékosan nem engedte, hogy megelőzzük. Ott voltam a férjem mellett az autóban, soha nem tett volna ki engem olyan veszélynek, hogy maradandó sérülést szerezzek amiatt, mert büntetőfékezik egy busz előtt - nyilatkozta a Borsnak Mazsi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról