A vád szerint a vádlott 2018. március 17-én, Budapest, III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le - és felszálló utas hiányában nem állt ott meg.
A vádlott záróvonal és előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind a vádlott, mind a busz vezetője dudált egymásra.
A vádlott ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.
Az autóbusz vezetője vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt.
A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.
Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti vádiratában a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, közügyektől-, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.