Celeb

Pénzszűkébe került a Viszkis – le a kalappal, mit találtak ki a feleségével

Bors

Létrehozva: 2021.04.06.

Feltalálta magát a járvány idején Ambrus Attila: kis csoportoknak kerámiafoglalkozást tart a műhelyében. A létszám szigorúan tíz fő alatt van. Hatalmas az érdeklődés, alig néhány nap alatt májusig minden hétvége betelt.

Ambrus Attila nagy türelemmel és humorral fűszerezve magyarázta a kerámiázás alapjait búbánatvölgyi műhelyében. Amióta kitört a járvány, nem vásározhat, így – másokhoz hasonlóan – pénzszűkébe került.

Egykor, a régi életében ilyen esetben bankot rabolt volna, de ma már csak jóra használja csavaros észjárását. A Ripost7-nek elmondta: feleségével közösen találták ki, hogy a következő néhány hónapban, a járványügyi szabályokat betartva otthoni foglalkozásokat szerveznek. Őket is meglepte, hogy mennyien jelentkeztek. 

– Meghirdettünk egy work­shopot, amely nagy meglepetésünkre azonnal betelt – meséli Ambrus a hetilapnak. – Májusig telt házunk van. A legfontosabb üzenete ennek a foglalkozásnak, hogy az embernek mindig legyen sikerélménye,hogy jó helyen, jó közösségben legyen, ahol valamit tanulhat, betekintést kaphat egy számára új dologba. Szeretném, hogy regge­lente, amikor isznak egy kávét, tudják, miként készül az a ká­vésbögre, mennyi munka van benne.

A résztvevők saját munkával is gazdagodhatnak: Attila a félig elkészült edényeiket kiégeti, és feladja postán a címükre. Most, a szigorúbb szabályozás idején nem tudják megtartani a kerámiázós hétvégét, de azt remélik, az oltásoknak köszönhetően hamarosan újra fogadhatnak vendégeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990212
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián