Március elején robbant a hír, hogy Tóth Gabi volt párja újra szerelmes, ráadásul ismét egy énekesnő a szíve választottja. Mint kiderült, Molnár Tibor „Trap kapitány” és Bányai Noémi kapcsolata szinte szélsebesen robog előre.
A Sztárban Sztár Leszek! felfedezettje Bányai Noémi ismert énekes oldalán találta meg a boldogságot, aki nem más mint a Tha Shudras énekese Molnár Tibor, vagy ahogy a legtöbben ismerik Trap kapitány. A két zenész még csak 4 hónapja alkot egy párt, de úgy tűnik rohamléptekkel haladnak előre, már ami a párkapcsolati mérföldköveket illeti. A Tények Plusznak néhány részletet is elárultak a szerelmükről.
Bányai Noémi és Trap kapitány teljesen véletlenül találkoztak, amiből nem lett azonnal szerelem, sőt. Az énekesnőnek egy évet kellett várnia, hogy Tibi felvegye vele a kapcsolatot.
„Csak buliztunk meg beszélgettünk, de nem volt semmi különös. Aztán eltelt bő egy év és Tibi rám írt” – kezdett bele történetükbe Noémi.
Meséket olvastam neki, amikor még nem is találkoztunk. Ő pedig ilyen suttogós hangüzeneteket küldött, hogy el tudjak aludni, mert akkor még rossz alvó voltam
– vette át a szót Trap kapitány.
Majd az is kiderült, hogy az első randevúra és csókra egy társasház lépcsőházában került sor.
Bár mindketten zenészek, azt eldöntötték, hogy közös munkáról szó sem lehet. Ugyanis az énekes úgy érzi, ez megfertőzi a mindennapjaikat, hiszen akkor a randikba és a pihenőidőbe is bekúszik a munka.
„Most tök jó, hogy amikor együtt vagyunk, akkor az csak rólunk szól, ezt úgy értem, hogy Noémiről és Tibiről” – jelentette ki.
Úgy tűnik, a sztárpár kapcsolata szinte tökéletes, még a 10 év korkülönbség sem jelent számukra akadályt. Sőt, nem csak, hogy együtt élnek, de a jövőt is közösen tervezik.
Mindketten most tartunk ott, hogy megtaláltuk azt, akit eddig kerestünk. Azt mondják, hogy nagyon pozitív irányba változtattuk meg egymást, én sokkal nyugodtabb vagyok mellette, és szerintem ő is
– vallotta be Noémi.
„És a hír igaz, össze is költöztünk” – tette hozzá Tibi.
Sőt, a szerelmesek nem csak együtt élnek, de a családalapítás is szóba került már közöttük, de a leendő gyermekeik nevén egyelőre nem tudtak megegyezni.