A 45 éves kutyatréner kisfia féléves, de már egy tesót szeretnének neki a lombikprogram segítségével. Tornóczky Anita szerint azonban az idő is sürgeti őket.
A korábbi műsorvezető nem cserélne senkivel, hiszen nagyon küzdelmes és fájdalmas öt év után tavaly valóra vált az álma, édesanya lett. Tornóczky Anita kisfia, Noel a lombikprogramnak köszönhetően fogant meg, majd pedig jött a világra. Azonban a kutyatréner elárulta, már felkészültek egy testvér érkezésére is.
Én egykeként nőttem fel és egész életemben szerettem volna egy testvért, ennek a lehetőségét pedig nem szeretném elvenni a gyermekemtől. Úgyhogy nem zárkózunk el egy második gyerkőc elől… Viszont ember tervez, Isten végez, tehát majd meglátjuk mi lesz, de mi szeretnénk neki egy kistestvért. Noel egy tökéletes baba, nagyon boldogok leszünk, ha lesz egy testvére, de ha nem, az se baj
– kezdte a Borsnak az újdonsült anyuka.
„Jelenleg van három lefagyasztott embriónk, ha azokból sikerül teherbe esni, akkor örülni fogunk, viszont nem fogjuk ezt az álmot mindenáron kergetni. Noelnek, ha nem lesz tesója, akkor egy egyke gyerek lesz, akinek igyekszünk majd mindent megadni, hogy kevésbé érezze a testvér iránti hiányt” – folytatta Torcnóczky Anita azzal, hogy már nem akarnak sokáig várni a babaprojekttel.
Az életkorom nem engedi meg, hogy nagyon sok korkülönbséget engedjünk a két gyerek között. Úgy állunk hozzá, hogy vagy most sikerül vagy később nem próbálkozunk vele. Ugyanis a terhesség és a szülés mellett azt a két gyermeket tisztességgel és egészségben fel is kell nevelni, úgyhogy nem akarjuk húzni az időt a második gyerkőccel.
– vélekedett a kutyatréner.
Anita szerint, ha lesz második gyermekük, akkor az elején nem lesz könnyű egyszerre két gyerkőcöt nevelni, azonban később a kis korkülönbség az utódok hasznára lehet. Az anyuka azt vallja, hogyha nincs nagy életkori eltérés, akkor nagyon szoros kapcsolat alakulhat ki a testvérek között. Tornóczky Anita azonban a TV2 kamerái előtt azt is elárulta, egyelőre miért nem vágnak bele az újabb babaprojektbe.
„Van ennek egy protokolláris időszaka, amit be kell tartani a két beültetés között. Az 18 hónap. Azt követően nagy valószínűséggel belevágunk. Alapvetően nyitott vagyok még egy babára, de nyilván akkor, mikor visszaért oda a súlyom, ahonnan eredetileg elindultam, mert nem szeretnék plusz súllyal nekikezdeni egy másik terhességnek” – nyilatkozta az egykori műsorvezető, aki 40 kilót szedett fel várandósága alatt, de közel 30 kilótól már meg is szabadult, ami főként a rendszeres edzésnek köszönhető.