
Idén is keresik a legszebb magyar lányt. A húszfős csapat már összeállt, egy hónap múlva pedig kiderül, ki lesz Magyarország Szépe 2025-ben. Megmutatjuk az esélyes lányokat, te pedig szavazz, szerinted ki legyen Miss World Hungary, aki a világversenyen képviselheti majd hazánkat.
Ahogy a korábbi években, úgy idén is a Duna közvetíti majd élőben a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségversenyt, június 22-én.
Szerdán pedig megtartották a Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2025-ös versenyének sajtótájékoztatóját, ahol bemutatták a top 20 versenyzőt és leleplezték a show idei két műsorvezetőjét is: a június 22-i élő döntőt a Duna showműsorainak házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre vezeti majd. A döntőt megelőző este, azaz június 21-én szintén a Dunán látható „A királynők útja” című háttérműsor. A finalista versenyzőket bemutató program a verseny felkészülési időszakának legizgalmasabb és legfontosabb pillanataiba, kulisszatitkaiba enged bepillantást Rókusfalvy Lilivel.
A döntőben pedig a lányok négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón. Mint az már ismert, a Miss World nemzeti és nemzetközi döntőjében sincs már fürdőruhás felvonulás, ehelyett sportruházatban lépnek elsőként színpadra a döntősök. Ezt követi az úgynevezett kreatív tour, amiben minden versenyzőre más és más magyar divattervező készít – ezúttal az év színe, a Mocha Mousse inspirált – ruhakölteményeket. Majd a Millaas Fashion által megálmodott nemzeti öltözetben és Orsolya Dachi estélyi ruháiban is kifutóra lépnek a versenyzők.
A győztes fejére a tavalyi nyertes, Katzenbach Andrea helyezi át a koronáját. Andi jelenleg Indiában van, a Miss World 2025 versenyen képviseli hazánkat, szombaton dől el, kit választanak idén a világ legszebb nőjének.
Most pedig lássuk az idei Magyarország Szépe versenyzőit, és szavazz, neked ki tetszik legjobban!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.