A jósnő után a mesterséges intelligencia is ítéletet mondott a tavalyi magyar szépségkirálynő felett. Kiderült, lekörözheti-e Kulcsár Edina eredményét Katzenbach Andrea.
A jósnő után a ChatGPT-t is megkérdeztük, nyerhet-e a magyar jelölt a Miss World 2025-ös mezőnyében. A mesterséges intelligencia szerint, a Kulcsár Edina hasonmásaként is emlegetett lány jó esélyekkel indul, mutatjuk, mit jelent ez számokban.
A Miss World Hungary 2024 győztese, Katzenbach Andrea jelenleg is Indiában tartózkodik és a Miss World döntőjére készül, ami szombaton kerül megrendezésre. Az egész ország arra kíváncsi, hogy ha már a fiatal lány ennyire hasonlít Kulcsár Edinára, akkor lekörözheti-e az ő teljesítményét. G.w.M felesége 2014-ben az első udvarhölgy címet szerezte meg, ezzel előlépve hazánk legsikeresebb Miss World versenyzőjévé. És bár az egykori királynő sokat segített Andinak a felkészülésben, ez korántsem jelenti azt, hogy garantált a győzelme. Sőt, a ChatGPT szerint az idei mezőny kifejezetten erős.
„Egy tapasztaltabb magyar versenyző alapján – akik általában a középmezőny elején vagy a top 10-ben szoktak végezni – Katzenbach Andrea esélyét egy top 10-es helyezésre 20-30% körülire becsülném” – latolgatta az MI.
A legnagyobb esélye valószínűleg a 15-20. hely környékén van. Ez egy olyan pozíció, ahol nagyon jó teljesítményt nyújt, de még nem feltétlenül kerül be a legszűkebb döntős körbe (top 10 vagy top 5)
– folytatta.
Az MI arra is talált logikus érveket, hogy a fiatal lány miért nem érhet előde nyomába, a sok hasonlóság ellenére.
Ez a helyezés reális abból a szempontból, hogy:
- Magyarország eddig nem volt még világelső a Miss Worldön, de rendszeresen jól szerepelnek a versenyzők,
- Katzenbach Andrea jól felkészült és támogatott,
- ugyanakkor a mezőny igen erős és sok tapasztalt versenyző is indul
– fejtette ki.
Ha már a ChatGPT nem Katzenbach Andit kiáltotta ki győztesként, megkérdeztük, ki lehet a legesélyesebb. Az elemzések alapján Franciaország, a Fülöp-szigetek, Puerto Rico, az Egyesült Államok és Lesotho jelöltjei a legnagyobb riválisok, de közülük is a francia királynő a állhat legközelebb a koronához.
„Ha az esélyeket nézem, és figyelembe veszem a versenyzők háttérét, karizmáját, valamint a Miss World verseny jellegét – ami nem csak a külsőről, hanem a közösségi szerepvállalásról, személyes történetről és színpadi megjelenésről is szól – akkor szerintem Moïra André (Franciaország) lehet a legesélyesebb nyertes” – írta.