Hatodik hónapban járt az énekes szerelme, amikor az orvosuk közölte, nagy baj van a picivel. Fekete Dávid és menyasszonya összeomlottak, még az is felmerült, hogy hamarabb ki kell venni a babát, vagy a pocakban meg kell műteni. Végül Sebestyén a nyolcadik hónapban jött világra, és azonnal intenzív osztályra került.
Elképesztően mély aggodalommal és félelemmel nézett szembe az elmúlt hónapokban a Megasztár negyedik évadának ezüstérmese és párja. Fekete Dávid és Szintia megjárták a poklot, amikor az egyik vizsgálat közben kiderült, nincs minden rendben a magzattal. Mint kiderült, a kicsi tüdeje mellett víz halmozódott fel, valószínűleg nyirokrendszeri eredetű probléma miatt. Szintiának októberben be kellett feküdnie a kórházba, és rettegve várták, mikor kell kivenni a kisbabát, vagy éppen megműteni. Sebestyén végül nyolc hónapra jött világra 3100 grammal, de a megpróbáltatásoknak még nem lett vége, a baba intenzív osztályra került. Az aggódó sztárapuka akkor azt mondta, több műtéten átesett kisfia és látszik rajta, hogy fájdalmai vannak, ráadásul egy hónapos korában szinte még csak a tűszúrásokat és a vizsgálatokat ismerte.
A minap tüneményes videót osztott meg a büszke apuka a TikTok oldalán. Mattesz Csillánál jártak babaúszáson, a felvételhez csak annyit írt Fekete Dávid:
Legkisebbik hősöm!
A babaúszás itthon is egyre népszerűbb, sok hazai híresség hordta gyermekét baby spa központba. Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon végzett kutatások bebizonyították, hogy azok a babák, akik életük korai szakaszában (már 1 hónapos kortól) visszakerülnek a víz közegébe, gyorsabban fejlődnek, mint azon társaik, akiknél ez nem történik meg. A babaúszás Lazítja a feszes izmokat, Előkészíti a kúszás és mászás elsajátítását, stimulálja az idegrendszert és az izmokat, növeli a tüdőkapacitást, fejleszti az egyensúlyt, szerepet játszik az emésztés és az anyagcsere aktivizálásában is. Az biztos a kis Sebestyén láthatóan nagyon élvezte a foglalkozást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.