Botrány a Beckham családban. Brooklyn Beckham és felesége, Nicola Peltz nem jelent meg apja, David Beckham 50.születésnapi buliján.
David Beckham 50 éves lett. Az ex focista pedig megadta a módját annak, hogy ezt megünnepelje. Négy napon keresztül ünnepelte születésnapját, aminek a vége egy hatalmas születésnapi buli volt. A sok ünneplés ellenére azonban nem lehetett teljes az öröme. Első fia, Brooklyn Beckham ugyanis nem jelent meg édesapja születésnapján.
David Beckham méltó módon ünnepelte 50. születésnapját. Felesége, Victoria Beckham jóvoltából négy napon keresztül tartott a köszöntés. Aminek a vége egy hatalmas buli volt, ahol olyan A-listás sztárok is jelen voltak, mint Tom Cruise, Eva Longoria és Gordon Ramsay. Az exfocista azonban így sem lehetett száz százalékosan boldog, hiszen volt olyan, aki nem jelent meg az eseményen. Beckham legidősebb fia, Brooklyn, valamint a felesége, Nicola Peltz ugyanis nem vettek részt a nagyszabású ünneplésen. David Beckham, aki mindig arról volt híres, hogy mennyire odavan a gyerekeiért, most hatalmasat csalódott fiában. Brooklyn és a család többi tagja közötti ellentét ugyan már hónapok óta húzódik, és ez érthetően nagyon fáj Davidnek és feleségének, Victoria Beckhamnek. Egy közeli barátjuk azt mondta erről a mostani esetről, hogy:
Az, hogy Brooklyn nem jelent meg, igazi csapás volt David számára.
A családban lévő feszültség már hónapok óta tart. A kiinduló pont a Brooklyn és Romeo közötti viszály volt, amikor egy lány miatt összevesztek. Romeo új párja, Kim Turnbull ugyanis nem más, mint Brooklyn Beckham exbarátnője. Brooklyn pedig hiába él boldog házasságban, ezt nem tudja elfogadni öccsétől. Az emiatt kialakult feszültség pedig odáig fajult, hogy már nem is beszélnek egymással és egyes források szerint, ezért sem ment el Brooklyn David Beckham születésnapi bulijára sem. Egy családi barát szerint azonban itt most nemcsak erről van szó, és teljesen más van a háttérben.
Egy közeli ismerős azt mondta, hogy a fő indok nem a testvér vita. Az egész mögött Brooklyn felesége, Nicola Peltz áll. Aki, amióta jelen van a fiú életében, csak a családja ellen hangolja őt.
Ennek semmi köze Kimhez, ez csakis Nicoláról szól. David és Victoria csak vissza akarják kapni a fiukat és bármikor szívesen látják őt. Ez a mostani egy szörnyű helyzet és sajnos túl régóta tart. Imádják Brooklynt, a mindenük a gyerekeik, de Brooklyn mégsem beszél velük.
De már Brooklynék esküvője előtt is feszültség volt a családban, Nicola apja ugyanis a világ egyik legmenőbb üzletembere, akinek a 8,5 milliárd dolláros vagyonához képest Beckhamék csak kispályások, és Nelson Peltz szerint a lánya lefelé házasodott. Ehhez az alaphangulathoz jött még Victoria és Nicola folyamatos versengése, hogy melyikük a nagyobb divatikon.