A Tankcsapda dobosa körülbelül március végére, április elejére tervezi új szórakozóhelyének megnyitását Debrecenben, ami elsősorban a 30, 40, 50 pluszosokat kívánja megszólítani. Az új hely a Csinibaba Kultkert nevet fogja viselni, és egyedi dizájnt fog kapni, mint ahogy a Roncsbár is.
Fejes Tamás új helyének nyitási időpontja nyilvánvalóan attól is függ, hogy hogyan tudnak haladni a munkálatokkal. A dolog érdekessége azonban leginkább az, hogy bár a TV2 sikerműsora, a Kincsvadászok második évada egy ideje véget ért, sokan a műsornak köszönhetően karriert építettek. Horváth Buben Róbertnek, a Kincsvadászok bonyhádi régiségkereskedőjének nagyon úgy tűnik, hogy bejött a szereplés, ő szállíthatja ugyanis a bútorzatot a Tankcsapda műszakértőjének vendéglátóhelyére, a Csinibaba Kultkertbe.
Horváth Buben Róbert a Teol-nak elmondta: a régiségkereskedés náluk egy ideje már az újrahasznosításról szól.
A szék- és asztalbeszállítói vagyunk a debreceni Csinibaba Kultkert vendéglátóhelyiségnek. Régi strandszékek, kocsmai székek és az azokhoz tartozó asztalok is helyet kapnak a bárban. A felújított bútorzat az 1930-as évektől az 1970-es évekig, például szociális otthonokból, rendezvénytermekből származnak
– mondta a portálnak, ahol képeket is láthatunk az említett bútorokról.
Horváth Buben Róbert régiségkereskedő elárulta, hogy a Kincsvadászok című műsorba többet ugyan már nem jelentkezhetett, hiszen egyszer már szerepelt, ám az nem kizárt, hogy a következő évadban valamelyik családtagja feltűnik majd a televízióban. Hogy milyen lesz Fejes Tamás új szórakozóhelye, az hamarosan kiderül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.