Összegyűltek a Hunyadi sorozat alkotói

Törőcsik Franciska
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 05. 19:45
Nemsokára bemutatják itthon is a nagyívű történelmi filmsorozatot. A Hunyadi sajtótájékoztatója pedig nem mondott csődöt az izgalom terén..

Szombaton este 20 órától debütál a TV2-n a nagyszabású történelmi filmsorozat, amely Hunyadi János életét dolgozza fel. Márciustól 8-tól már a magyar nézők is megtekinthetik a valaha volt itthoni leggrandiózusabb történelmi sorozatot, amit már külföldön a közönség és a kritikusok egyaránt szerettek. Tavaly ősszel a készítők a Hunyadit Cannes-ban mutatták be, ahol a nézők az első rész láttán követelték a többi epizódot. Azonban a további fejezetek csak öt hónappal később, most márciustól lesznek láthatóak a TV2 csatornán.

Hunyadi sajtótájékoztató
A Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellért is megjelent a sajtótájékoztatón (Fotó: Bánkúti Sándor / Bors)

Tegnap telt ház előtt mutathattuk be a Hunyadi első epizódját a MIPCOM szakmai közönségének. Ez különösen fontos pillanat számunkra, mert ezeken a szakembereken keresztül juthat el ez az ízig-vérig magyar történet világ legtávolabbi tévéképernyőire is” – tette közé akkor a Hunyadi showrunnere, Lengyel Balázs.

Hunyadi sajtótájékoztató
Törőcsik Franciska Brankovics Marát játssza a történelmi sorozatban (Fotó: Bánkúti Sándor / Bors)

A Hunyadi a valaha volt legnagyívűbb magyar sorozat

A projekt grandiozitását az is jelzi, hogy 178 forgatási nap, 22 helyszín, 220 kaszkadőr és több ezer jelmez köthető a Hunyadi című magyar-osztrák gyártású sorozathoz. A Bán Mór sikeres regényciklusára épülő filmsorozat magyar származású producere, Robert Lantos korábban beszélt a Hunyadi nagyívűségéről.

Úgy sejtem, hogy a nem angol nyelvű produkciók világában valószínűleg ez a valaha volt legambiciózusabb, már csak a terjedelme és a költségek okán is. A finanszírozás összehozása egyfajta csoda volt

– nyilatkozta a sorozat magyar származású producere.

A Hunyadi sajtótájékoztatóján a címszereplőt játszó Kádár L. Gellért mellett megannyi színész és készítő megjelent. A rendezvényen többek között jelen volt Törőcsik Franciska is, de számtalan stábtag és készítő tiszteletét tette a sajtótájékoztatón.

Hunyadi sajtótájékoztató
A sajtótájékoztatón a stáb rengeteget mesélt a forgatási élményekről (Fotó: Bánkúti Sándor / Bors)

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.