
Mint azt sokan már jól tudják, Debreczeni Zita és Gianni Annoni rögös úton haladt végig ahhoz, hogy szülők lehessenek, mára azonban a legszerencsésebb embereknek érzik magukat, hiszen két gyönyörű és egész gyermek büszke szülei lehetnek.
A sztárpárnak már az első kisfiuk is nagyon nehezen és sok megpróbáltatás árán jött össze, akinek 2020. augusztus 28-án adott életet Debrezceni Zita. Majd mikor úgy döntöttek, hogy a kis Gianfranco Mátét megajándékozzák egy kistesóval életük legnehezebb időszakán mentek keresztül. Zitának volt egy spontán vetélése, majd jöttek a lombik kezelések és mikor már feladták volna ismét megfogant egy élet a gyönyörű édesanyában.
Majd 2023 márciusában megszületett második kisfiuk, Gregorio Ádám, aki idén már a második születésnapját ünnepelte. A jeles alkalomból pedig szülei az Instagram-oldalukon is felköszöntötték a kis szülinapost.
Isten éltessen sokáig kicsi fiam Gregorio❤️ T.V.B.❤️ Grazie mamma Zita
- írta Gianni Annoni a gyermekeivel közös fotóhoz.
Élete párja, pedig így fogalmazott:
És egy pillanat alatt eltelt két év… Köszönjük, hogy velünk vagy Gegi! Jó veled…
A büszke édesanya édes fotóit pedig IDE kattintva nézheted meg!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.