
A Farm VIP szerda esti epizódja nem kis meglepetéseket tartogatott a nézők számára: Blága Tünde kiesett, így a piros csapatban heten maradtak. A lányok cicaharca erősen szétzúzta az egységüket.
A piros csapatban viszonylag korán megjöttek az első konfliktusok: Dávid Petra és Kiara Lord egységet alkotva ekézték Blága Tündét, akit viszont Szalontai Szilvi vett védelmébe. Az első farmgyűlésen azonban érkezett a meglepetés: Szilvi Tündének adta a levelet, ami taktikai lépésnek bizonyult, ám a végeredményt tekintve nem volt szerencsés húzás: a szavazatok alapján Blága Tünde és Kiara Lord 4-4 levelet kaptak csapattársaiktól, így dőlt el, hogy ügyességi játékban teszik próbára tudásukat, amelyet Kiara választott. Kilenc csavart kellett egy hosszú pálcika segítségével egymásra helyezni, Tündének azonban iszonyatosan remegett a keze, szinte elkezdeni is alig tudta a feladatot. Nem sokkal később azonban úrrá lett a helyzeten és szoros véghajrában, de végül Kiara nyerte a versenyt. A Farm VIP ötödik évadából így Blága Tünde volt az, akinek elsőként kellett távoznia. Az egykori szépségkirálynő elmondta, elképesztően csalódott, hiszen szeretett volna jobban kibontakozni a műsorban.
A lányok cicaharca tehát feszült pillanatokat okozott, ennek apropóján utánanéztünk, vajon honnan eredhet a zsigerből jövő ellenszenv. Elképzelhető, hogy a külsőségek miatt érzik riválisnak egymást, ami nem is csoda, hiszen néhány évvel ezelőtt még egészen másképp néztek ki mindannyian; szinte felismerhetetlenek voltak mostani énjükhöz képest. Galériánkban összegyűjtöttük, ki mennyit változott az évek során!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.