"A gyászt meg kell élni" – Íme az elhunyt Bényi Ildikó szívszorító interjúja

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 12. 11:55 / FRISSÍTÉS: 2025. március 12. 17:45
Az Önök kérték háziasszonya mindössze 55 éves volt, halála az egész országot megrázta. Bényi Ildikó 2019-ben a Vasárnapi Borsnak adott drámai interjút.

Március 12-én, szerda délelőtt érkezett a tragikus hír: 55 éves korában elhunyt Bényi Ildikó.

Bényi Ildikó
Bényi Ildikó mindössze 55 éves volt Fotó: MTI/Cseke Csilla

A műsorvezető csaknem harminc éven át vezette az MTVA legendás kívánságműsorát, az Önök kérték című műsort, amely minden hétköznap jelentkezett. Az Origo sajtóinformációkra hivatkozva az írja, hogy a műsorvezető 55 éves korában hunyt el, úgy tudni, az elmúlt hetekben Bényi Ildikó már nem szerepelt a legendás műsorban, a helyét Radványi Dorottya vette át. Feltehetőleg Bényi nem önszántából adta át a helyét, már ekkor súlyos betegséggel küzdött.

Bényi Ildikó szívszorító interjút adott a Borsnak

A műsorvezető hat évvel ezelőtt, 2019 nyarán a Borsnak adott szívfacsaró interjút, amiben többek között azt is elárulta, hogy szeretett volna testvért lányának, Fanninak, ám ez a csoda már nem adatott meg neki. Az elhunyt Bényi Ildikó ebben az interjúban arról is őszintén beszélt, hogy soha nem tudta feldolgozni imádott édesanyja elvesztését.

„Nem így terveztem, a kislányomnak, Fanninak testvért is szerettem volna, de máshogy alakult. De egyáltalán nem kesergek a múlt miatt, mert boldog vagyok a jelenben. Azt a hiányt azonban, amit az édesanyám halála okozott, soha semmi sem tudja pótolni. Egy ilyen veszteségre – bárhogy igyekszik az ember –, képtelen felkészülni, és akárhány év telik el, a törés ott van. A gyászt meg kell élni, de aztán nem szabad örökre átadni magunkat a fájdalomnak, ezt megtanultam” – mesélte Bényi Ildikó 2019-ben a Vasárnapi Borsnak.

Bényi Ildikó utoljára januárban adott hírt magáról

A tévés utoljára január végén posztolt magáról, februárban pedig egy videót tett közzé a születésnapja alkalmából, amikor a kollégái felköszöntötték 55. születésnapja alkalmából.

A család hivatalosan is megerősítette Bényi Ildikó halálát 

Nem sokkal február 26-án betöltött 55. születésnapja után március 11-én elhunyt Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője, tudatta a család az MTVA-val. A közkedvelt rádiós- és televíziós műsorvezető 1970-ben született Szikszón, magyar nyelv és irodalom terén végzett tanulmányait követően 1993-ban a Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői, majd 1995-ben a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamának elvégzésével párhuzamosan indult szakmai pályafutása. 1997-ben az ő műsorvezetésével tért vissza a képernyőre a megújult Önök kérték! című emblematikus kívánságműsor. Azóta teljesítette töretlen lelkesedéssel a kívánságokat, hogy az örökzöld és mai slágerekkel, ikonikus kabarérészletekkel, nótákkal vagy éppen prózai művekkel örömet szerezhessen a nézőknek.

A közönségkedvenc Bényi Ildikót több más műsorban láthatták, hallhatták. 1993 és 1995 között a Szülőföldünk című műsort vezette a Magyar Rádióban, de háziasszonya volt öt és fél éven át a mai SzerencseSzombat elődjének számító Lottóshow-nak. Magas színvonalú szakmai munkáját több neves díjjal is elismerték, 2001-ben Aphelandra-díjat kapott szép magyar nyelvhasználatát és példaképül szolgáló humanizmusát elismerve. A közmédia által, a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként alapított szakmai díjak közül 2021-ben vehette át a szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerést, a Wacha Imre-díjat.

Bényi Ildikó életében fontos volt, hogy közéleti szerepvállalását jó ügy támogatására is fordítsa, 2006 óta volt a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe, munkásságát 2009-ben Vöröskeresztes Tevékenységért Arany fokozatú kitüntetéssel ismerték el. 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte a közmédia véradó napjait, amelynek köszönhetően a vállalat 2015-ben a Véradóbarát Munkahely címet is elnyerte. 2010-ben az ’56-os Hűség a Hazához Érdemkereszt kitüntetést vehette át, az elismerést a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért kapta.

Bényi Ildikó halála az egész országot megrázta.

Bényi Ildikóról a közmédia ma délután, a 13:45-kor kezdődő Családi kör adásában, majd a március 13-ai 15:30-as, március 14-én 14:55-kor kezdődő Önök kérték! című műsoraiban emlékezik meg.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.