– Sokkal többet akarok mosolyogni és azt szeretném, hogy velem együtt mosolyogjon mindenki – nyilatkozta Zámbó Krisztián a ma reggeli Mokkában. Azonban Zámbó Jimmy legidősebb fia nem volt mindig ilyen vidám. Érzelmei hatalmas íven mozogtak: egyszer fent, egyszer lent. Ez az érzelmi hullámvasút pedig az énekes súlyának ingadozásában is meglátszott. Az énekesnek viszont elege lett a kinézetéből és az életmódváltás mellett döntött.
Az énekes elmondása szerint a legmélyebb válságaiból mindig egyedül jött ki, hiába él együtt boldog párkapcsolatban kedvesével, bánatát mégsem osztja meg senkivel.
Természetesen megpróbálkoztam pszichológussal, elmondtam a problémámat, de nekem ez nem működött. Otthon szeretek egyedül lenni. Nem vagyok skizofrén, de beszélgetek belül magamban
– mesélte Krisztián.
Az énekes azt gondolja, hogy ha Jimmy élne, azt mondaná neki, hogy most már itt lenne az ideje egy unokához. Egy évvel ezelőtt a Mokkában Krisztián és párja, Takács Zsuzska elárulta, hogy akkor még 13 éves kapcsolatuk megérett a házasságra és akár még a gyerekvállalásra sor kerülhet.
Jimmy legidősebb fia elmondta azt is, hogyan készült édesapja halálának évfordulójára, illetve január 20-ára, ami a Király születésnapja:
– Soha nem ünnepeltem, soha nem foglalkoztam vele, soha nem emlékeztem meg arra a napra… Nem is akarok! De a születésnapját mindenképpen megünneplem és hálát adok neki és az édesanyámnak, hogy élhetek – emlékezett meg Krisztián édesapjáról, aki ma lenne 67 éves.
Krisztiánnal ellentétben sokan megemlékeztek a Királyként ismert énekesre a csepeli temetőben január másodikán is, ami Zámbó Jimmy halálának napja. A megemlékezésen részt vett Zámbó Árpy és Zámbó Marietta mellett Jimmy legkisebb fia, Zámbó Adrián is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.